Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1972-1973

1972. december 6.

11 ­kérdésekre felhívni, amelyek megítélése szerint lényegesek, vagy azokkal kapcaolatban a vezető Intézkedését indokoltnak tartja, E./ A ozakszervezct kifogásolási joga 2o.§, /l/ A Szakszervezet egyetemi szervét a Mt,14.§./3/ be­kezdésében foglaltak czorint kifOGásoldci jog illeti meg a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat, valamint a szocialis­ta orkölosnok megfelelő bánásmódot sértő a SZOT Elnökségének 5o-I/196S,/IV,29./ számú irányelveiben felsorolt vezetői in­tézkedésekkel szemben, b. / A kifogásolási jog gyakorlása az Egyetemi Szakszervezeti Tanácsot, illetve a c, pont szerinti átruházott hatáskörben az Egyetem Szakszervezeti Bizottságát, valamint az alapszervi Szakszervezeti Bizottságokat illeti meg. c. / A kifogásolási jogotj- az Egyetem valamennyi dolgozóját érintő esetben az Egyetemi Szakszervezeti Tanács;- az Egyetem dolgozóinak nagyobb csoportját érintő, továbbá egyedi esetekben az Egyetemi Szakszervezeti Bizottság; «• a kari és más szervezeti egységek vezetőinek egyedi munkáltatói aktusaival kapcsolatban pedig az alap- szervozoti szakszervezeti bizottságok gyakorolják, d. / Az intézkedés kifogásolását az Egyetemi Szakszervezeti Tanács ós az Egyetemi Szakszervezeti Bizottság a lektor­hoz, az alapozervi szakozervozeti bizottoágok pedig a dé­kánhoz, illetőleg a más szervezeti ogysógok munkáltatói joggal rendelkező vezetőihez Írásban továbbítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom