Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970

1970. február 20.

- 10 ­Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a Míktobiológia, ami éppen az 5 éves képzésnél lett 3+4 óra, most lecsökkent 2+4 órára. A múlt évben kérték, hogy a molekuláris biológiát is adja le, az uj anyagot azóta már tankönyvébe is bedolgozta, ami szintén most jelenik meg. Ezt a sok anyagot viszont heti két órában leadni képtelenség. A másik dolog: Most éppen az utóbbi 15 évben, amikor a mikrobiológai egyes ágaiban nagy a fellendülés, a mezőgazda­ságban is mindig több helyen használják, akkor vesszük le az óraszámokat. Kérése, amennyiben lehetséges, hogy állitsák visz- sza a régi 3+4 heti óraszámot. Dr.Lengyel Zsuzsa egyetemi docens, tanszékvezető: Egy problémát szeretne felvetni. Nagyon nehéz egész éves tárgyat úgy előadni, hogy a nyári szünet pont a két félév kö­zött legyen. így úgy gondolja ez nem helyes. Az lenne a javas­lata, hogy a 3» év első félévében oktathatna a 9«félév helyett, ha nem lehet, akkor a 6.félév végére szeretnének 5 jegyó beszá­molót kérni. Végül egy hiba: a tantervben szept.első két hete vizsga- időszak. Azt hiszi, hogy az első évfolyam nem mindjárt vizsga- időszakkal kezdi az évet. Dr.Oroszlány István egyetemi tanár, tanszékvezető: Javaslata lenne a Földméréstan és kulturtechnika helyett földméréstan és hidrológia cimmel felvenni. Dr»Horváth János tanszékvezető egyetemi tanár:-11

Next

/
Oldalképek
Tartalom