Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970
1969. szeptember 12.
5 befolyásának üteme nem elég gyors. Az Egyetem az ország legnagyobb mezőgazdasági kutatói bázis a. Nem tartja elégségesnek azt az ütemet, amit ennek érdekében folytatunk. Nagyobb szabású tudományos rendezvényekkel, termelési bemutatókkal, vitás kérdések megvitatásával igyekeznünk erőteljesebben bekapcsolódni a gyakorlati életbe, ügy látja, hogy több területről kiszorultunk, Az a javaslata, ki kell eb 1 gozni az Egyetem szakmai befolyása növelésének lehetődgedfc. Dr. Bálint Andor dékán: a hozzászólásokkal egyetért. Arra hiv- ja fel a figyelmet, hogy az egyetemi kutató munkán belül és a kisérleti tereken a bemutató feladatokat nem szabad elhanyagolni. A tanszéki jelentéseket tanulmányozva az a benyomása, hogy technikai felkészültség vonatkozásában elmaradtunk, ügy érződik, hogy a kutatásban előre haladtunk, az oktatásban viszont lemaradtunk. Mindkét irányban párhuzamosan kell továbbhaladni, hogy a szükségleteket megfelelően tudjuk kielégíteni. A belső struktúrával az az elképzelése, hogy inkább kutatót vegyünk fel, hogy a kutatási kapacitás megfelelő fejlesztését biztosítani tudjuk. Tóth Mihály elvtárs által felvetetteket megszívlelendő javaslatnak tartja és ennek megfelelően fejlesszük az egyes tanszékeket. Lényeges, amit Magyar! elvtárs felvetett. Valóban néha hall kritikai megjegyzéseket, ami felvetődik úgy is, hogy az Egyetem elkényelmeseaett. Vannak olyan megjegyzések, amelyeknek nincsenek alapjai, azonban van olyan is, amiért szét kell nézni a házunk táján. Az egyetemi propaganda rossz.