Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970

1970. február 20.

26 Dr.Tóth Mihály egyetemi tanár, tanszékvezető: A MÉM-ben történt változásokat röviden ismerteti. Dr,Bálint Andor egyetemi tanár, dékán: Megköszöni a tájékoztatást. 2» napirendi pont: Az Agrártudományi Egyetem Babati Telep szervezeti szabályzatának módosítása. Dr.Bálint Andor dékán: Ezzel kapcsolatban bejelenti, hogy a babati kísérleti telepen a sertés kísérleti telep egy nagyobb önálló felada­tot kapott és ez szükségessé teszi azt, hogy a babati kísérle­ti üzemen belül az Állattenyésztéstani Tanszék irányításának, összességének való fenntartása mellett ez a rész külön egység­ként működjön. A következő napokban a tanszék javaslata alap­ján még majd a jogászokkal konzultálva el kell készíteni a végleges szervezeti szabályzatot. Egyetlen módosítási pontja. A telep költségvetését az Állattenyésztési Üzem költség- vetésén belül elkülönítetten kell kezelni. Ezen elkülönített költségvetés felett a Mezőgazdaságtudományi Kar Dékánja által kijelölt, egyetemen folyó sertéstenyésztési kutatásokat irányi­tó oktató rendelkezik, aki egyszemélyben felelős a Sertéste­nyésztési Kísérleti Telep tevékenységéért. A szabályzat többi részét ilyen formában javasolják, hogy Pelkéri Dr.Tóth Mihály elvtársat, hogy a MÉM-ben történt vál­tozásokról rövid, tájékoztatást nyújtson a Kari Tanácsnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom