Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970
1969. november 21.
- 29 /3/ A Kari Tanácsnak a /2/ bekezdés a/, valamint c/-e/ pontjában felsorolt ügyekben hozott határozatát a döntéstől számított 3 napon belül a rektorhoz fel kell terjeszteni. A /2/ bekezdés a/ pontjában megjelölt ügyben hozott határozat az Egyetemi Tanács jóváhagyása után hajtható végre; a c/-e/ pontban felsorolt ügyekben hozott határozatok végrehajtását, ha a rektor időközben nem nyilatkozott, a felterjesztéstől számitott 15 napig függőben kell tartani. /V A Kari Tanács a Kar tevékenységét érintő bármely kérdésben vizsgálatot rendelhet el és a vizsgálat lefolytatására bizottságot küldhet ki. 41. §. /I/ A Kari Tanács javaslatot tesz:- a kari oktatási szervezeti egységek vezetőinek megbízására;- kitüntető, illetőleg tiszteletbeli cimek, oklevelek adományozására;- az Egyetem által a hallgatók részére alapított kitüntetések odaítélésére;- doktori szigorlat kandidátusi szakmai vizsgaként, a kiemelkedő értékű egyetemi doktori értekezés kandidátusi értekezésként való elfogadásának kezdeményezésére. /2/ A Kari Tanács véleményt nyilvánít:- a dékán megbízására vonatkozó javaslatról;- a kari oktatói állásokra benyújtott pályázatokról;- a külföldi ösztöndíjakra, illetőleg külföldi tanulmányutakra vonatkozó dékáni javaslatokról;