Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1966-1967
1967. január 27.
- 9 A külföldi gyakorlatokkal kapcsolatban az eddigitől elütő és eltérő megoldást nem tudunk eszközölni, de az eddigi tapasztalatok alapiján azt javítani lehet, A szakdolgozatok vonatkozásában a tartalmi javulást kell célul kitűzni. dr.Natzj.y László egyet,tanár, dékanhelyettest Szép elvtárs említette az 5 hónapos gyakornoki foglalkoztatást és cseregyakorlatokat, meghatározta tulajdonképpen mi is azok célja, A jelenlegi rendszernek bizonyos kontraszelekciós alapja van, A hallgatók S3 %-a maradt a termelőszövetkezetekben, az állami gazdaságokban pedig 33 %• Javasolja, a Kari Tanács bizza meg Scheiber elvtarsat az anyag tanszéki értekezleten való megtárgyalásával, mellyel határidőre készüljenek el. A dékáni vezetésnek alapvetően meg kell fontolnia, hogy mindkét feladatnak ki legyen a gazdája, Scheiber elvtárs javaslatát meg kell nézni, hogy a feladat megváíósi- tásához milyen alapok állnak rendelkezésre. Véleményével nem ért egyet, hogy ezt a munkát a Dékániban egy adminisztrátor el tudná intézni. Azt teljesen elfogadja, hogy meg kell teremteni a tárgyi és a személyi feltételeket. Erre csak akkor korülhet sor,amikor az előkészítő munkálatok befejeződtek. Az Oktatási Bizottság a közeli hetekben tűzze napirendre az oktatással kapcsolatban itt elhangzott szempontokat, a szakdolgozatra vonatkozó javaslatokat, útmutató elkészítését. Alakítsanak ki olyan álláspontot, hogy azok még ebben a félévben realizálódjanak, A tanácsülés 2. napirendi pontja az Agrártudományi Egyetem gödöllői diákotthonának Szervezeti és Működési Szabályzat- tervezetének megvitatása. \