Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1965-1966

1966. február 4.

- 11 ­kollégium kereteinek további tartalommal való megtöltése érdeké­ben a következő feladatokat kell megoldani: 1. Állami, Párt és KISZ vezetőséginknek ki kell dolgoznia azokat a minimális követelményeket, amelyek a tanulmányi-, a társadalmi- és a közösségi munka terén feltételét képezné annak, bogy valaki kollégiumi elhelyezést kapjon, Gödöllő sajátos hely­zeténél fogva /kevés clj érleti lehetőség/ ez a mérce nem állítha­tó túl magasra, de az sem helyes, hegy jelenleg csak akkor hagyja el egy-egy hallgatónk a kollégiumot, ha az egyetemről is eltávo­zik, Az elfogadott követ élmények alapján a jövőben a kollégiumi felvételek ügyében meg kell hallgatni a KISZ véleményét is, 2. Tovább kell erősíteni az alapszórvi KISZ vezetőségek ön- kormányzati tevékenységét, úgy hogy azok képeséi legyenek felada­taikat ne csak a szervezési végrehajtás, hanem a tervezés, ellen­őrzés, elemzés vonatkozásában is megvalósítani. 3. Az uj diákotthon ::B:1 épületében átadásra kerülő klub és társalgó helyiségek biztosította lehetőségeket a legteljesebb mér­tékben ki teli használni a diákotthonban lakó hallgatók politika, szakmai és kulturális nevelése oóljára. Gödöllő, 1966, január 31. t dr. Szépéssy István s.k. tanszékvezető, egyet, docens dékánbe lyettes a

Next

/
Oldalképek
Tartalom