Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1964-1965
1964. október 23.
- 13’ A levelező tagozat esetében az 1964* évben az előrehaladás az államvizsgákon lemérhető volt és ez pozitívnak mutatkozott. Összességében jó eredménynek tekinthető, hogy 54 vizsgázóból 49 kapott diplomát* Ebből két fő vörösdiplomát kapott és 12 fő kitűnő és jeles eredménnyel végzett. Az egyes évfolyamokat tekintve nem volt általános a javulás, csupán az elmúlt.évben a III, évf* eredményeinél lehetett emlitésreméltő vizsga- eredményjavulást kimutatnia Hiányosságunk, hogy a levelező hallgatók esetében nem rendelkezünk elegendő adattal arra vonatkozólag, hogy a végzettek közül hányán tértek' valóban a mezőgazdasági gyakorlati munkára, a gyakorlati mezőgazdasági munkaterületen- dolgozó, diplomát kapott levelező hallgatóink gyakorlati eredményei milyen, előrehaladást mutattak a korábbi eredményeikhez képest és végül a Mezőgazdasági Karon diplomát kapott levelező hallgatókból hány százalék nemjhasználta fel diplomáját a mezőgazdaságban való további munkálkoV dásra. Az utóbbi időszakban a tanulmányi fegyelem lemérhetően javult. A tanulmányi fegyelem javulását le lehet mérni az elégtelen és-elmaradt vizsgák számának csökkenésével, különösen a magasabb évfolyamokon, A javulás mértéke azonban nem kielégitő. Az évismétlők határozottan nehéz helyzet elé állították a Kart az I, éves levelező hallgatók gyakorlatainak megszervezése területén, mert a rendelkezésünkre álló gyakorlati helyek nem elegendők az évismétlő és elmaradt levelező hallgatók képzésére. Oktató, nevelőmunkánkkal kapcsolatban a levelező tagozat hallgatói esetében szorgalmazni kell a levelező hallgatók öntevékeny évfolyamgyülé- seinek rendszeres kialakulását és ebbe... a Kar oktatóinak mind nagyobb számban be kell kapcsolódnia. Tovább kell fokozni a levelező hallgatók konzultációinak jobb megszervezését, mert a rendelkezésre álló viszonylag rövid idő alatt kell e- gyidejüleg oktatóinknak az eszmei politikai nevelést, a szakmai ismeretek elsajátítására a mintaelőadásokat és tanulásimunkafogásokat megadni és u— gyanaklcor a hirtelen egytömegben megjelenő levelező hallgatók magatartásával kapcsolatos hiányosságokat fokozatosan kiküszöbölni. Az oktatási eredményekről készített statisztikából az alábbi lénye■OÜj*