Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1963-1964

1964. január 31.

ki. Á jelentésben szereplő avaslat, mely szerint a 2-3 tárgy­ból bukott hallgatókat zárják ki a kollégiumból, azért mertük javasolni, mert több intézményben igy van és ez eredménnyel járt. Á KISZ is hozzájárult felvilágosító munkával a hallgatók eredmé­nyesebb tanulásához, vagyis biztosítottuk a feltételeket a vizs­1 gára való felkészüléshez /tanulókör stb./. Ebből következik az, hogy most a2 első évfolyamon magasabbak az átlagok, mint az elő­ző években voltak.- 22— Dr. Berend József tanszékvezető: Az egyetemre különféle előképzettséggel jönnek a hallgatók: Me­zőgazdasági technikumokból és középiskolákból, ahol a képzés jellege középfokú. Meg kézi valósítani azt, hogy az I.-II. év­folyamon a különböző középiskolákból kikerülő hallgatók ismeret- anyagát egyöntetűvé tegyük. Azonkívül nem egyforma eséllyel indulnak hallgatóink az egyete­men korábbi, otthoni körülményeik miatt sem /rádió, könyvtár, stb./. Ezt is a későbbiekben kell bepótolniuk. Tehát itt is egy kiegyenlítődési folyamatot kell végrehajtani. Kik azok, síkik 2-3 tárgyból buktak meg; ezek túlnyomó százaléka parasztgyerek. Sokkal mélyebb, körültekintőbb, nevelő-oktató KISZ-munkával lehet ezt a kiegyenlitődési folyamatot elérni. Raátz Elemér kollégiumi nevelő tanár Diákotthonokban a rend és fegyelem /óralátogatások/ még mindig # I 2/S

Next

/
Oldalképek
Tartalom