Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1961

1961. augusztus 31.

32 szarain ár iumi helyiség épül majd a gépészmérnöki kar szükség­leteinek fedezésére. Az a tervünk - a tervezés során ezzel szá­moltunk is - hogy a legmodernebb előadó termeket és berendezéseit kell megtervezni. Az FM éppen most hagyott jóvá a tervezőknek két- külföldi utat, hogy az ott szerzett tapasztalataikat itthon hasz­nosíthassák. A Műszerügyi Bizottság majdnem minden javaslatát magunkévá tettük. A hallgatók, a szakos hallgatók, levelezők, sokáig bent voltak az épületben azután tanfolyamos és még egyéb tanfolyamokat augusztus 15-17-én fejezték be és azóta sikerült osak rendet teremteni. Minden terembe sikerült előadóasztaloka t, néhány helyre 3 méteres táblákat beszerezni. Úgy vélem, hogy a szemináriumi helyekkel kü­lönösebb problémák nem lesznek. Az előadótermekkel kapcsolatban a következőket közölhetem: A II. tanterembe sikerült a világ it ást, szellőztetést, és az első motorikus elsötétítést megoldani /gombnyomásos/. Külső vetítő­iül kéből lehet vetíteni. Úgy vélem a II. tanteremben, amit lehe­tett megtenni azt megtettük. •' * Az I. teremben az elsőtétitést nem tudjuk megoldani osak úgy, ha állandóan elsötétítjük. En ek tetőszerkezete nem teszi lehetővé az állandó elsötétítést ez csak szükségmegoldás volna. Szellőz­tetése itt is megoldott, elszívó motorokat sikerült beszerezni igy a szünetekben a szellőztetés biztosítható. A 6. tanterembe szellőztetőt állítottunk be. Blsötétifcése csak ablakonként oldható meg. A demonstrációs anyagok elhelyezése is megoldható. Ezeknek az anyagoknak felakasztása lehetséges. Kérem, hogy a Műszerügyi Bizottság kisérje figyelemmel a kívánsá­gokat, és amit lehet mi megtesszük, az oktatás minél eredményesebbé tété le érdekében. Még a hallgatók étkeztetésével kapcsolatban van bejelentésem: A hallgatók étkeztetési normája 2,20 Ft-tal lett drágább, melyet elsősorban az abédnél ® vacsoránál kell felhasználni. így a hall­gatók 3 fogásos ebédet kapnak. Feltettük a kérdést, hogy a dolgozók hajlandók volnának-e 3 fo­gásos ebédet fizetni. Erre nemleges választ kaptunk. Ezért egy o^yan megállapodást kötöttünk, hogy a dolgozóink az eddig fize­tett ebédnél. Í0 fillérrel kevesebbet fizetnek, ugyanolyan ebvédet kaptak mint a hal igátok osak a 3. fogást és kenyeret nem kapnak. Azonban lehetőség nyílik arra, hogy ha valaki a hallgatói ebédet akarja megvenni, arra lehetőség van. Megerősítem Szepessy élvtárs által e ■ mondotta kát és megállapodtunk a konyha vezetőjével, hogy a büfében ne legyen sorbaállás. Tudják azt, hogy á al’gatók létszáma növekedett, tehát több mint 100 fővel növekedett, igy olyan rendszabályokat kellett élet­be léptetri, hogy 218 ha Igatót helyezzünk e1. A helyszínen meg­vizsgáltuk a kérdést, úgy látszik még mindig elfogadható a kérdés. 15“

Next

/
Oldalképek
Tartalom