Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1961-1962

1962. február 16.

- 9 ­íezetlenség allen tenni kall valamit, és ez csak az oktató-ne­velő munkával .lehetséges. őst azonban a vizsgák alkalmával végeredményben kitűnik többek között az is, hogy a hallgatók sokat hiányoztak, és ezzel kapcsolatban azt javasolom, hogy a KISs szervezet - nak'is segiteni kell ebben, "véleményem szerint 15-2o százaléka nem veszi elég komolyan a tanulást, ás csöves nadrágban j r. Egyre inkább mag kell tenni, hogy ezeket a hall­gatókat jő útra térítsük, különben nem lesz belőlük jó szak­ember .. Úgy látom, hogy a tanulók, akik elsősorban a II. év fo­lyamán döntő többségben elsajátítják mindazt az elméleti mód­szer eket, -ha az oktatók mindent megtesznek ennek érdekében - amely a gyakorlatban nasznositani tudnak, “agyon helyes lenne ha az oktatók az, oktató-nevelőmunkáca cele-vonnák az egyes hallgatókat személyesen, el tudnának beszélgetni velük és ta­nácsokat adnának egyes nehézségeikhez. De ez a helyzet még nem tisztázott. Ezt leginkább a II. évben kisebb mértékben III.-IV. év folyamán valósítsuk meg. ;-:elcznann dános A Kari Tanácsülés második napirendi pontja: Az oktatá's módszerei teiületén nem kapjuk meg a megfelelő javaslatokat. Az első évet elég jó évfolyamnak nsveznetjük, mivel fizikai ismereteket alkalmazva elég szorgalmasnak látszik. J-ehetséges, hogy a folyamatos feladatban adminisztrativ munkátkell végezni, de nem kétségtelen az a tény, hogy a KISz felelős nélkül mű­ködjön, ezért ajánlatos, minél előbb KISz felelőst választani» A kezdeti időten kevés az önállóságban járta kiszfelelős. IS'

Next

/
Oldalképek
Tartalom