Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1961-1962

1962. február 16.

4 Valakinek számba kellene venni, hogy egyes tanárok vizsgáztatása hogyan folyik le. Éppen ezért ajánlatos, hogy egyik tanár látogassa a másik tanár visgáztetását Győződ­jön meg azok észrevételeiről, ás azokat jelentés formájá­ban közölni sziveskedjék. Természetesen arra ne is gondoljunk, hogy az a hall­gató aki hem tud megfelelően a kérdésre felelni, erre jó j,egyet adjdnk. Ugyanakkor merem állítani, hogy az oktatás meg­változás a, a számonkérés módszerében vagy a felvétel bizto­sításában rejlik. A középiskolai eredmények sohasem voltak olyan jék, mint az idén. Az első félévben az oktatási 15 hétből kiesik négy hót. feladataink vannak néhány ilyen do­logban, amelyben kiválik a hallgatók figyelmét való lekö­tés. Például jó cikkeket, jó könyveket bocsássunk számukra. Tegyük őzt a hirdető táblára, hogy egy kicsit b folyásoljuk a hallgatók művelődését.' Hi a helyzet a hallgatók nevelés-ok­tatásában? A tapasztalain k nagy jelentősége van a hallga­tók megjelelő tan'rok bevonásával - nem utolsó sorban azok­nak a bevonásával, akik a felvételi vizsgákon résztvesznek, és tapasztalatuk van-ezen a téren. hallgatók sok vagy sze­rez, vagy néni szerez diplomát, itt alapjában más a helyzet nem lehet alógg tudatosítani a hallgatókat, glőször is a hall­gató-kiképzés évenként 2oo.ooo forintba kerül. Ha a hallgató ezóvten megbukik, nem tanul akkor elfuserál 2oo.ooo forintot, és elbukik mégis.A hallgatók körében be kell ismerni, hogy aki nem tucja felfogni, hogy tanulni kell, vág megbukik, az adja át a helyét olyannak, aki szívesen tanul és jobban hasznát ve­szi az életben. A jó tanulókat né.szerüsiteni kell. Járjon la­10

Next

/
Oldalképek
Tartalom