Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1953

1953. augusztus 28.

M ­1 i g-y. a á k tt a ax«. Felvéve az Agrártudományi Egyetem Agronómiái Karának 1953* augusztus 28-án megtartott rendes kari ülésón. Jelen vannak* ár. Manninger G.Adolf dókán elnöklósével, Páter Károly» őr. Bánhegyi József» Solt Jenő. őr* Frenyé Vilmos. Dr. Máthó Imre egyetemi tanárok, Kcváos Aladár előadó, a Földművelés* ügyi Minisztérium kiküldötte, ár. szekeres László, Peeznik János, molnár Béla tanszékvezető docensek, dr. Bogotái István docens, Fáy István, az Egyetemi Tangazdaságok Főigaz­gatója, KUrthy Imre, a Tanulmányi Osztály vezetőle, Kovács János főelőadó, Kurucz Gyula, a hajduázoboszlJi tangazdaság Igazgatója, Kun István, dr. Láng Gésa, Balog István, Jiagyml* hály Ferenc, Bence József adjunktusok, Molnár László, Zsodr Kálmán, Petróczi István tanársegédek, dr. Fegarasl La­jos és csizmadia István dékáni titkár. úxm, üäiiialaggr C. fiflnlf, dókán» üdvözli a megjelenteket, a jegy­zőkönyv hitelesítésére felkéri Solt Jenő egyetemi tanárt és dr. Láng Géza adjunktust. haptrenden kívül bejelenti, hogy a Kulturtechnikai Tanszék az Agronómiái Karhoz tartozik. Üdvözli Molnár Béla tanszékvezető docenst. A "Bejelentések, indítványok" c. napirendi pontot azért tette utolsóelőttinek, hogy az utolsó napirendi pont* -nál eltávozhassanak azok, akik abban nem érdekeltek* 1./. nan trend 1 Az. lQS5-r>4^ tanév feladatai. iuunkánk eredményessége nagymértékben függ a tanév tervszerű és alapos előkészítésétől. Múltévben, a Földművelésügyi Mi* niszterlun által kiadott feladatok segítséget nyújtottak a tanév megnyitásával kapós latban. A dókán meghatározza a legfontosabb feladatokat, amelyek az 1953*04-. tanévben a Karra várnak* Legfontosabb feladat, hogy a vezető szervek, Ideértve a kari vezetést, utasításait megvalósítsák- A kiadott intézkedése* kot ellenőrizni kell a tanszékvezető elvtársaknak is. Az oktatómunka eredményességét az elért jobb eredmények bizonyítják. Javult a aeVélőmunka, a gyakorlati oktatás is. Hibának tartja gyakorlati képzésünk viszonylag még mindig gyenge voltát, nevelőmunkánk folyamatosságának hiányát, bi­zonyos fokú tervBzerütleaséget, dolgozóinkkal és hallgatóink­kal való hiányos törődést. Lsekből következnek a jövő tanév főfeladatai* 1. / A vezetés megszilárdítása, 2. / A gyakorlati oktatás megjavítása, 3. / élőmunkánk további fokozása. 4*/ A káderekkel való fokozott foglalkozás és törődés* */. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom