Magyar Agrártudományi Egyetem / Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1949-1950

1950. január 24.

*- 11­Az anyagi ellenszolgáltatás sem olyan, ami kívánatossá tenné az idejövetelt. Itt javulás lesz és talán siettetni kell ezt a ja­vulási folyamatot, •■■olnár Béla ugyanezeket a tapasztalatokat nyerte. 9 ' Vápisellyei: Valaki elmegy állásba, van 'egy munkaköre. Az egyetemen van egy hivatala és mindennel Aglalkozik, csak tulajdonképpeni mun­kájával nem. • Erődékánt Hogy további szakembereket kapcsoljanak be az ügyetem ál­lományává, ez az egyik nehézség, ami miatt esetleg egyes szakembe­rek vonakodnak ide jönni, van hivatva kiküszöbölni, Éppen ezért a- kafcunk uj embereket bekapcsolni, hogy kevesebb munka essék egyre. Az egy emberre eső munkának a könnyítését célozza a magántanárok bekapcsolása is. Ezek egy része viszont azért lett magántanár, mert tudományos törekvései vannak. Nyilvánvaló, hogy nehézséget okoz. hogy az egyetemnek olyanok is keltették nem kívánatos hirót, akik az egyetemről akár mint pedagógusok, akár mint hallgatók eloávolit- tattak, az ellenpropagaadát kötélességünk ellensúlyozni. Rámutatha­tunk arra, hogy az egyetem kereteinek a kibővítése előtt állunk. Az 5 éves tér# keretében AO millió forint van előirányozva az egye­tem fejlesztésére, szó van vidéki osztályok fáLállításáról, szako­sítás előtt állunk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy terjeszkedő perspek­tívát mutat az egyetem és a cél az egyetemnél, hogy a szakember mi­nél tovább maradjon meg ott, hasonlóan az üzemekhez. Ízen a vonalon megnyugtathatjuk a szakembereket, hogy akiket alkalmazni fognak, a- zokat meg is iivánják. tartani. Egyesek ideológiai okokb l tartóz­kodnak az egyete tői, mert nyiltább állásfoglalást jelent ideológiai szempontból. Aki ezért nem akar idejönni, annál nem is kivonatos, h hogy jöjjön, viszont aki csak tájékozatlanságból és rosszindulatú ellenpropaganda hatására hisxik azt, hogy itt nem lehet kutató mun­kát végezni, ilyeneket fel kell világosítani, uzámolni kell azzal, hogy vannak, akikben megvan a fejlődés lehetősége, ilyeneknél mi magunk végezzünk felvilágosító munkát, ^zen túlmenően a kari ülés kérheti azt a tanácsjegyzőtől, hogy uj személyzetnek az alkalmazá­sa esetén járjon el a Gazdasági Igazgatóságnál olyan értelemben, hogy a legelőzé kény ebben és a leggyorsabban intézzék az uj alkal­mazottak fizetését. Ilyen esetben a múltban a Gazdasági Igazgató­ság nem oindig volt mozgékony. Ezen túlmenően, hogy :iilyen mérték­ben remélhető az új alkalmazottaknak a megfelel ő tudóspótlékban va­ló részesítése, ebben az esetben is a tanácsjegyző adja meg a tájé­koztatást, hogy mivel lehet biztatni a bevonandó szakembereket. Meg kell kérni a tanácsjegyzőt annak a megvizsgálására is, hogy ho­gyan alakul a tanitószemélyzet mánkaideje figyelemmel az alkotmány­nak arra a szakaszára, amely a munkaidőről rendelkezik, figyelem­mel a pedagógusok körében és különösen az egyetemen működő pedagó­gusok körében fennálló speciális munkakörrel ■„ kar tudatában van annak, hogy nehéz ennek a kérdésne k a rendezése, mindazonáltal provizórikusán és a kívülről bevonandó szakemberek szempontjából bizonyára tudna itt is kedvező tájékoztatást adni. Hr. Kútixv a tanszékek ellátmányának problémáját veti fel. PÖmegé- vel vannak műszerek javításra szoruló állapotban. Erődékán közli, hogy az erre vonatkozó felterjesztés felment a “öl diai ve lésügyi Minisztériumba. ■Pr, Kuthv kéri, hogy sürgessék az intézkedést. A szakkörök eredmé­11

Next

/
Oldalképek
Tartalom