Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1979

1979. május 14.

17 a II. és III, évfolyamon érvényesítendő célok Ezek az évfolyamok az önálló tanulás és alkotókészség, va­lamint az ezen alapuló munkára nevelés kibontakoztatásának legfontosabb időszaka. Figyelembe kell venni, hogy a kez­deti lendület az első év vizsgaidőszakainak teljesítése után ez év folyamán bizonyos mértékben vissza szokott esni. Az egyetemi hallgatónak gondot okoz az is, hogy nem önálló kereső, hanem eltartott. A gazdasági függőségét csökkenten­dő, sok esetben munkát vállal. Ez a kereset rendszerint nem számottevő, de vele próbára teszi teherbiró képességét és sikerélményekhez jut, viszont jelentős mértékben elvonja őt a tanulástól. A hallgatók egy része ezeket a munkákat nem a tanulás mellett, hanem helyette végzi. A hallgató, bár igen megterhelő szellemi tevékenységet foly­tat, munkájának azonban nem az eredményét, hanem a mércéjét látja a vizsgajegyekbe. Munkájának eredménye mindaddig mig szakmájának nem lesz aktiv gyakorlója, nem épül be a társa­dalmilag hasznos munka összességébe. Ezért azokat a tevékenységeket, amelyeknek hasznosságát nem érzi közvetlenül, a látszatcselekvések körébe utalja. Mivel a tanulás hasznossága csak későbbi munkájában realizálódik, a hivatásért végzett munka szükségességét megkérdőjelezi, s olyan cselekvések elvégzését tartja szükségesnek, amelyek­nek másodlagos céljai vannak, s ezek töltik be az ösztönzők saerepét /’'csak átmenjek a vizsgán”, ’'átlagom legyen”, stb./. Mivel a távlati célok és a közvetlen feladatok között nincs szerves kapcsolat, a hallgató érzékenyebben reagál mind a mozgalmi munka, mind a tanulmányok terén mutatkozó formali­tásra. Időrablásnak tekinti a pillanatnyilag érdektelen elő­adást, azt a foglalkozást, amelyben csak passziv befogadásra nyilik lehetősége. a nevelési munkának ebben az időszakban elsősorban a követ­kezőkre kell irányulnia:- a TDK munkába való bekapcsolódás és felkészülés az önálló tudományos munkára,- a tanulmányokat kiegészítő szakmai, szorgalmi tárgyak le­hetőségeinek felhasználása,- felkészítés a gyakorlati munkákra, So

Next

/
Oldalképek
Tartalom