Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1977
1977. június 6.
- 2 -Ugyanakkor kérjük a kari KISZ vezetőséget arra, hogy kezdeményezzék, szervezzék és támogassák a szakkollégiumi egységek létrehozását. Az egyetemi évek alatti szakmai és közéleti tevékenység szempontjából nem közömbös elsőéveseink fogadása, beilleszkedésül?; segítése. Az elmúlt őszi tapasztalatok alapján indokoltnak látjuk, hogy ebben a folyamatban nagyobb szerep jusson a kollégium önkormányzatának, továbbá pedagógiai vezetésének. '< Ehhez természetesen az Egyetemi KISZ Bizottság támogatása szükséges. Lényegében ugyanaz mondható el a seniorok munkájával kapcsolatosan is. Szerepük az elsőévesek támogatásában nyilvánvaló. Éppen ezért fontos, hogy tevékenységük minél szorosabban kapcsolódjon a pedagógiai és önkormányzati vezetés munkájához. Javasoljuk ennek a kérdéskörnek a kari KISZ vezetőséggel, továbbá az Egyetemi KISZ Bizottsággal történő megnyugtató rendezését. A kollégiumban folyó szakmai tevékenység sajátos bázisait jelentik a MAE Ifjúsági Csoport szakosztályai, továbbá a megyei diákklubok. A MAE Ifjúsági Csoport szakosztályaiban karunk mintegy 130 hallgatója tevékenykedik. Úgy Ítéljük meg, hogy munkájuk jobb propagálásával, rendezvényeik jobb koordinálásával javítható hatékonyságuk. Karunk oktatói több kezdeményezést, nagyobb aktivitást tanúsíthatnának munkájuk segítésében. Kollégiumunk sajátos egységei a megyei diákklubok. Eejlődésük, tevékenységük meglehetősen eltérő, azonban összhatásukat mindenképpen pozitívan kell értékelnünk. Továbblépésük érdekében munkájuk jobb összehangolására mindenképpen szükség van. Ezáltal elérhető lenne, hogy szinte minden héten színvonalas rendezvényt produkálna valamelyik diákklubunk. II. A kollégiumi élet belső demokráciája, nevelési tevékenység A kari kollégiumi részlegben az elmúlt időszakban az esetek legnagyobb részében szerencsésen ötvöződött a hallgatói önkormányzat és a pedagógiai vezetés elképzelése. Természetesen ezzel együtt is igaz, hogy a belső "demokratizmus továbbfejlesztése egyik kulcskérdése a kollégiumi nevelőmunkának".