Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1975

1975. november 19.

- 2 -1975-ben is több oktatónknak volt módja konferenciákon részt venni, igy pl. Dr._ Hu s_z ár J^stVáa egyetemi tanár részt vett a Finnországban megrendezett V. Nemzetközi Biomechanikai Kongresszuson. Módja volt e területen a tudomány mai állásáról tájékozódni, valamint több neves cég által bemutatott mérőberendezéseket megtekinteni. A konferencián szerzett tapasztalatok alapján a Mechanika Tan­széken 1976-ban kezdik meg az "Állati szerveitek mechanikai vizsgálata" c. téma diszciplináris kutatását. Dr. Kocsis Károly egyetemi docens Zaragózában a FША 7. Kongresszusán vett részt, ahol előadást is tartott. Dr. Hosszú Miklós egyetemi tanár, és _Szóda_Jüa_jos számítástech ­nikai tanácsadó az Ol RA.KLUB 1204 részlegének szemináriumán vett részt, Juhász Bálint^ osztályvezető a Humboldt Egyetem Számítóközpontjában járt tanulmányúton. A kiküldetés során szerzett tapasztalatokat főként a számító­gép jobb kihasználásában, a számítástechnika tárgy oktatá­sában tudják hasznosítani. Пг. Czakó József egyetemi tanár az OMFB kiküldetésében vett részt az Európai Állattenyésztők Konferenciáján, és két elő­adást tartott. A konferencián elhangzott előadások is meg­erősítették a Kar azon törekvését, hogy az állattartás mű­szaki-biológiai egységének vizsgálatával az alapkutatások­ban behatóbban kell foglalkozni. Faust Dezső egyetemi tanársegéd Franciaországban a "Számító­gép alkalmazása az oktatásban" c< konferencián vett részt A konferencia Írásos anyaga, valamint a konferencián szó­ban elhagzottak, a "Mezőgazdasági Gépek Üzemeltetése" tárgy gyakorlataiban - amelyek számítógépem programok összeállí­tóval is foglalkoznak - újabb vonásokat hozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom