Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1974
1974. május 28.
- 3 -Dr. Mikecz István: Összefoglalva az elhangzottak alapján javasolja a Kari Tanácsnak, hogy ezt a javaslatot fogadja el a szükséges kiegészítések megtételével, az elhangzott javaslatokat mérlegelve. A Kari Tanács az ülésen elhangzott észrevételek és kiegészítések figyelembe vételével egyhangúlag elfogadta a kétlépcsős oktatás tárgyában előterjesztett javaslatot. ür. Soős Pál; A 2. napirendi ponthoz kiegészítésképpen az alábbiakat mondotta: Az Egyetemen négy bizottság foglalkozott az államvizsgarend módosításával, törekedve a komplex államviszgarend kialakítására. Az eddigi államvizsgarend helyett azért tartja a Kar szükségesnek a komplex államvizsga bevezetését, mert az újabb irányelvek szerint feltétlenül törekedni kell a hallgatók túlterhelésének csökkentésére. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy megterhelés a hallgatóknak a három vizsga, mert egymástól eltérő tételekből kell vizsgázni. A MÉM-ben most készül egy anyag "Általános tantervi irányelvek" cimmel, amely minden agrár-felsőoktatási intézményre érvényes irányelveket tartalmaz. Az új tanterv bevezetésétől függetlenül kivánjuk jövő évtől a komplex államvizsgát bevezetni. Az államvizsga a diplomaterv védésével kezdődik, majd ezután a szóbeli vizsga következik /az eddigi 10 perc helyett 45 perc áll rendelkezésre egy hallgatónál/. A javaslat 7. pontját szótöbbséggel kivánjuk konkretizálni. G