Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1972
1972. június 9.
- 7 -Továbbiakban elmondta, hogy a szabadszállási alakulattal is megtörtént az értékelés az eddigi együttműködést illetően, mely pozitív, a szükséges kiegészítések és módosítások után a szerződés meghosszabbításra került. Egyebek között dr. Komándi György bejelentette Bardak Sándor, Gyulai Béla, Balázs Ferenc, Csorba László és Walcz Géza doktori cselekmény végzésére benyújtott kérelmeket, és az opponenseket. A Kari Tanács egyetértett a választott témával és tárgyakkal. Továbbiakban Perge Kálmán, Benczik László, Koltay Jenő, Szabó Lajosné doktori ügyében a szigorlati bizottság tagjait sorolta fel. Majd ismertette a Kar Tudományos ösztöndíjasainak tanszékek szerinti elosztását. Kmf jegyzőkönyvhitelesitő jegyzőkönyvhitelesitő Kalász Lászlóné jegyzőkönyvvezető '0