Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1966-1967

1967. január 27.

- 14 ­Köszönetét mond az alapos észrevételekért, amelyeket ál Kari Tanács tagjai a tervezethez megtettek, A 14. ponttal kapcsolatban sok az ellenvélemény, néhány mellette szólás. A jelenleg megbízott két hallgatónő ne­velői tevékenygégét nehéz értékelni, december óta működ­nek, s azóta vizsgaidőszak van. Neki, mint igazgatónak, elég sok segítséget nyújtottak. Minden szobába egy seniort tenni, ez szerinte azért nem jó, mert a hallgatók ahhoz szoktak hozza, hogy inkább a saját évfolyamukkal keresik a kapcsolatot. A szint kérdésével kapcsolatosan az a megállapítása, hogy a mostani ifjúságnak hiába beszélnek arról, mennyibe ke­rülnek az államnak, ők ezt természetesnek veszik, hiszen ez a szocializmus velejárója. A tanulmányi átlag,alapján fokozatosan kell bevezetni a es megszabott szintet félévenként kell emelni. dr.Vágsellyei István egyetemi tanár: Aki bizonyos féléven át elégséges eredményt ér el az ki­zárható, aki 3 féléven keresztül elégséges azt ki kell zárni. dr.Tóth Mihály egyetemi tanár, dékán: A szabályzat véglegesitése során a KISZ KB anyagára támasz­kodunk. A nevelés több irányú és irányba ható komplexum. A kollégiummá válás egy folyamat, ezt úgy lehet kialakítani, ha segítjük is. Szükség van az egyetemen egy részletes szabályzatra. Gondolni kell arra, hogy az átállás problé­mát okoz. De a kollégium egészét nézve - a szeptember előt­ti és a mostani helyzetet illetően - összehasonlíthatat­lan helyzetben vagyunk; előre haladtunk* A szint kérdését illetően. A hallgató is ugyanolyan ember mint mi. A szemléletet alakitani kell világos szabályok kialakításával, és annak komoly felállításával a hallgatók­kal szemben. De kellenek határok, amelyek között élni kell. A követelményeket a hallgatóság elé kell tárni. m dr«Ratz Elemér egyetemi adjunktus:

Next

/
Oldalképek
Tartalom