Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1963-1964

1964. február 3.

Stencilszán: 153« Ha a hallgató testi hibája vagy egyéb kivételes okok niatt az a,/ ill. b./ kategóriába nen sorolható, akkor lehetőleg a Tangaz­daságban kell elhelyezni és tanári felügyelettel foglalkoztatni az általa elvégezhető runic fában., Hogg?- a hallgatók egyoldalú foglalkoztatását elkerüljük, minden hallgatónak meghatározott feladatot kell elvégeznie amely főleg az aratás ill. az a,/ alatt felsorolt gépesítéssel és a hozzájuk kapcsolódó agrotechnikai ismeretekkel kapcsolatos. A gépesítéssel kapcsolatos program nár neg van, a feladatokról a Mezőgép Tanszék gondoskodik, A néző,gazdasági vonatkozású progra­mot és feladatokat a Mezőgazdasági Tanszék készíti el 1 héten be­lül. A nyári és őszi gyak- rlatok programját és a feladatokat a gazda­ságban felkért megfelelő szakképzettségű oktatási felelőssel meg kell beszélni és pontosan megállapodni vele, hogy a helyi körül- mélyeknek megfelelően mivel tudja foglalkoztatni a hallgatókat. Minden hallgató részére biztosítani kell, hogy a rutinmunka mellett legalább 4-5 nap álljon rendelkezésére a feladatának elvégzésére és a programban foglalt ismeretek megszerzésére. Az oktatási felelősöket a gyakorlat előtt be kellene hivni közös . megbeszélésre, 5» A Gépjavitási Tanszék 1964.-évi terhelésének csökkentése érdekében célszerű lenne a tantervben 4 hétre tervezett Gépgyári gyakorla­tot a III. és a IV, éven 3-3 hétben megtartani. 6. A külföldön ill. külföldieknek itthon tartandó gyakorlatok leve­lezéséért további intézkedésig dr.Beer György legyen a felelős, azonban a gyakorlatok megszervezéséről, lebonyolításáról a fele- . lős tanszékek gondoskodnak, 7« Célszerű lenne az oktatás szempontjából a levelező Ill.évf.-on tartandó 2 hetes Mezőgazdasági gyakorlatot a nappali Il.évf. Vontatóvezetői gyakorlata előtt a Tangazdaságban tartani. Lőrinciben ebben az évben nem tarthatjuk, mert a diákszállót máj. lo.-ig bérbeadtuk. Eldöntendő, hogy amennyiben Pogácsás elvtárs helyet biztosit az évfolyamnak akkor már ebben az évben is így rendezzük-e-, vagy tartsuk júliusban és mindjárt utána következzen a 3 hetes Gépke­zelői gyakorlat. Ellene szól a május első 2 hetében tartandó gyakorlatnak, hogy a levelezők munkahelyeivel 2 alkalommal kell a gyakorlattal kapcso­latos adminisztrációt lcbonyolit-ni. Az uj elgondolás szerint tartsuk-e meg már ebben az évben a leve­lezők 1. kimutatásban felsorolt 3>4»5»sz, gyakorlatait, vagy ma­radjon még a régi 13 hetes diplomaterv előtti gyakorlat. Lehetséges megoldás az is, hogy csak az 5 hetes Üzemvezetői gya­korlatot /az Üzemelés tanszéknek ebben az évben a nappaliaknál nincs Üzemvezetői gyakorlata/ és a 8 lutes adatgyűjtést tartanánk meg és a Gépgyári gyakorlatot elhagynánk, hiszen a Gépjavitási tanszék amúgy is túl van terhelve, vonatkozó rendelet szerint u.i, 13 he­3. A 3.4.5. gyakorlatoknak tét kell kitennie. ./.

Next

/
Oldalképek
Tartalom