Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1959-1960
Egyetemi tanácsülési jegyzőkönyvk, 1959. november 20.
j^syzOkohyt. Készült az Aßr4rtudsornyi Egyetem Mezőgazdasági Gérv'szaárnöki Karcnak 1959. november 20.-án, XI. Villányi-u.29. az. alatt megtartott tanácsülésén. Jelen vannaki Jelenléti iv szerint. Mile ez István dákánhelyetteo az ülést megnyitja. Üdvözli a Minisztérium részéről megjelent XUrthy elvtáraat és a KI3Z bizottság részéről megjelent Szilágyi elvtáraat, valamint a Kar tagjait és a külön meghívó ttalcat. A jegyzőkönyv vezetésére felkéri zücs Sándor elvtársat, a jegyzőkönyv hitelesítésére és elvtároakat. Szóban ismerteti a tanácsülés anyagit* "A tanulnr'vgyf kgtoSiffiL jsyasin. tok.wEzután megnyitja a vitát az anyag felett. Jákó Emilt Kérdeni, hogy mi az oka a magas bukási százaléknak. Véleménye szerint helyes volt, hogy a ’’Mező- gazdasági Gépek" tárgyból az egész évfolyamnak halasztást adták, mert Így a vizsga előtt vettek részt a mezőgazdasági gyakorlaton. A halasztott vizsgák időpontját egyébként úgy kell megállapítani, hogy ne zavarja a következő félév munkáját. dr. Vargha Gvör.-yi Véleménye szerint inkább jó egy későbbi időpontban Jó eredménnyel letett vizsga, mint a rendes vizsgaidőszakban rossz ofedménnyal letett. Általános neveléssel kell segíteni azon, hogy a hallgatók járjanak az előadáaokra. A Mechanika Tanszéken az Oittstók közül délután is van bent valaki, hogy a hallgatók mindig kaphassanak választ i;onzultáoiÓ3 k'rdéseikre. Az az álláspontja, hogy aki vizsgáztat, az ne konzultáljon. Tapasztalta, hogy a hallgatók tanév közben nem J árnak a konzultációkra, inkább 03ak a vizsgák előtt. Xbből is látszik, hogy csak a vizsgák idején foglalkoznak komolyan a tananyaggal. Vizsgáztatási rendszere az, hogy a két Írásbeli kérdjen kívül szóbeli kérdést is tesz fel, de term'azeteoen non azt, amiről a konzultáción sző volt. dr.Tibold Vilmost A múlt tanévben kiírták a Tanszéken a konzultációk idejét, de a hallgatók csak a vizsgaidőszak idején vették igénybe és akkor is a kiirt időtől függetlenül, á tanulásra való tászőritáaM véleménye szerint inkább a KISZ és a hallgatók problémá*- ja, mint a tanszékeké. u