Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1958-1959
1959. március 27.
3 dr.Pogácsás György: Feltétlenül helyes, hogy a Karnak legyen egy saját gépüzeme. Pa.jor Lajos: Véleménye szerint több hallgatót kell felvenni és az első évek után többet kell kiselejtezni. Ezért felveti a kérdést, nem lehetne-e az első évfolyamokat oktató tanszékek létszámát növelni. dr.Vargha György: A felsőbb szervek figyelmét fel kell hivni arra, hogy a lemorzsolódás tulajdonképpen nivóemelés. Váradi János: Válaszol az elhangzott hozzászólásokra. Véleménye szerint a felvételi vizsgáknál az eddiginél is jobban kell ügyelni arra, hogy ne vegyenek fel olyanokat, akikről valószinü, hogy később le fognak morzsolódni. Felsőbb szerveink nagyon harcolnak a lemorzsolódás ellen, de ezzel a Kar nem ért teljes mértékben egyet, így kb, 20-25 ^-os lemorzsolódással számolunk maximálisan. - A Kar uj tantervének kialakításával kapcsolatban még nem érdemes vitába bocsátkozni. Egyelőre csak tájékoztatni akarta a Tanácsot,később kerül majd sor a tanterv és az ezzel kapcsolatos kérdések részletes megvitatására. Természetesen gondolni fognak a gépgyári gyakorlatok beiktatására is, előreláthatólag 1 hónapos időtartamban. Második napirendi pontként az egyetemi oktatók helyzetének megvizsgálását tárgyalja a Tanács. Felkéri Szűcs elvtarsat adja meg a tájékoztatást. Szűcs Sándor: Az egyetemi oktatók helyzetének megvizsgálása még nem fejeződött be és igy csak nagy vonalakban tud tájékoztatást adni. A Párt megbízásából felkeresték az oktatókat, hogy problémáik megbeszélésén keresztül adj anale segítséget. A beszélgetések alkalmával feltétlen bizalmat tapasztaltak az egyetemi értelmiség részéről, sok megszívlelendő javaslat és birálat hangzott el. A vélemények azt mutatják, hogy helyeslik a Párt értelmiségi politikáját. Az oktatók véleménye szerint az egyetemi pártszervezetben nincs nagyképűség, nincs intrika, de ezt a pártszervezet nem is engedné meg. Általában kérték, hogy több és gyorsabb tájékoztatást kapjanak a pártszervezet munkájáról, s felhozták, hogy nagyra értékelik az ellenforradalom óta végzett munkát. Több alkalmat kértek az oktatók a vélemények kicserélésére. 3zÜ került a termelőszövetkezetek fejlesztéséről, az életszínvonal emeléséről. A kulturális ellátottságot illetően megadott adatok nem biztatóak. - Későbbi időpontban az összes kerületi egyetemi oktató részvételével gyűlés lesz a Müegye5