Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola / Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958

1958. február 15.

✓ Vargha:Az u.n, rendezvények Budapesten feleslegesek, inkább a színház, hangverseny és mozi látogatást kell támogatni. Javasolja, hogy az ideológiai tárgyak óráin hívják fel a figyelmet a vonatkozó szépirodalomra, amit ’’illik ismerni”. A többi tanszék a figyeli«t nagyobb mértékben hívja fel a szakirodalomra és a nyelvek tanulá­sára. TiboldrKifejti, hogy a muzeum látogatás a pesti hallgatóknak is fontos, Bruckne r: A szakirodalom forgatása gyengén áll. A tanszékekre számos mii szaki folyóirat jár, ezeket az érdeklődő hallgatók rendelkezésére kellene bocsájtani. Váradi:A METESZ lapok járjanak az ifjúsági klubba és a diákotthonokba. A nyugati folyóiratokra vonatkozóan a tanszékeken kölcsönzési füze­tet kell felfektetni és nyiIvántartani, hogy ki veszi igénybe. Pajor:A múltban legsikeresebbek voltak a kollégiumban rendezett elŐádások. Az érdeklődés az idegennyeivü irodalom irányában javult, de még ke­vesen tanulnak nyelveket. A fakultativ nyelvoktatás körülményei mos­tohák. Javasolja, hogy a fakultativ nyelvórákat a diákotthona tart­sák és ehhez helyiséget biztosítsanak. A lektorátusra járó idegen- nyelvű újságokat átadják az ifjúsági kulbnak. Azoknak a szakkönyvek­nek a címét, amelyekre az előadásokon f elhívják a figjreimet, a könyv­tárnak is meg kell adni. Váradi: Javasolja összeállítani azoknak a könjrveknek a jegyzékét,amelyeket "illik ismerni”. Ezek a diákotthonban legyenek meg. A könyvtár veze­tője konzultáljon atanszékekkel, mely könyveket ajánlanak néhány példányban történő beszerzésre. Pethő:Az irodalomjegyzéket elküldi a tanszékekre, hogy ott is nézzék át. Sári: A sportmunkával kapcsolatban ismerteti, hogy zömmel vidéki sportoló­ink vannak, mert a pestiek már eleve valamilyen klubban sportolnak, de a vidékiek java is más klubba megy,mert igy jobban jár. A sporto­lok magatartása jó, sportszerüségi versenyt is nyertek. A taiulmá- nyok szempontjából jobb, ha az egyetemen sportolnak, mert az edzések időpontjánál a tanulmányi elfoglaltságot figyelembe vesszük. A kollek tiv szellem kialakításához klubélet és ehhez helyiség kellene. Jót tenne egy-egy közös színház,vagy mozilátogatás is. Ki kell alakítani a szurkoló gárdát.A felvételi vizsgák idején agitációt kelj. folytat­ni, hogy az egyetemen sportoljanak a hallgatók. Bruckner:Javasolja, hogy a felvételi vizsgák idején a szakosztályok törzs­tagjai végezzenek ilyen irányú propaganda munkát. Mikecz:Javasolja,hogy a tanács támogassa a sportklubbot az egyetemi szak- szervezeti klubhelyiség elnyerésében. /.

Next

/
Oldalképek
Tartalom