Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola tanácsának jegyzőkönyvei, 1954-1955

1955. április 28.

- 2 ­Váradi János: Az anyag akadémiai beszámolónak készült. Vannak olyan kérdése amelyek főiskolán belül megoldhatók, ezek nem szerepelnie az Akadémia elé terjesztett javaslatokban. Lehoczky László: A Főiskola igazgatósága által most készülő t antérvnél jsava- soija figyélembe venni a beszámolóban szereplő óraszámokat, elsősorban a mez gazdasági gépesítési, illetve villamosítási karokra von tkozó tantervet. Az alapképzésre kell megfelelő hangsúlyt fektetni. Bár a Szovjetunióban a közép­iskolai képzés sokkal magasabb színvonalú, mint nálunk, az alapképzést mégis magas óraszámmal dotálják, ezt nálunk fokozott mértékben kellene figyelembe venni• Váradl János: A tavaly készült tan terv már figyelembe vette a Szovjetunió­beli tapasztalatokat. Egyetért azzal, hogy az alapképzettség igen fontos, azonban a mezőgazdasági gépészmérnök szempontjából az alapképzésbe beletar­toznak a mezőgazdasági Ismeretek is. Javasolja, hogy a mezőgazdasági' alap kép­zést magasabb óraszámmal tanítsuk, mint a szovjet tantervekben, mert a mi viszonyaink között ennek földrajzi okai is vannak. Szekeres László: Egyetért Lehoczky elvtárssal abban, hogy az alapképzettség igen fontos. A speciális szaktárgyakat a gyakorlati életben könnyebben elsa­játítja, a hallgató, azonban az alapképzettséget az egyetemen kell megkap­nia. A levelező oktatás színvonalának emelése érdekében olyan eÍvtársakat kellene levelező hallgatónak felvenni, akik mint gyakorlati aakemberek dolgoznak. A szovjet tankönyvek kézikönyvszerüek. Ktvánatos azonban, hogy v izsgákra való felkészüléshez megfelelő rövid tankönyveket is kiadjanak. Kérdése, hogy a kézkönyvek is forgalomba maradnak-e és velük párhuzamosan adnak ki rövid tankönyvöket? Váradi János: A kézikönyvek mellett készülnek el rövidtanköryvek. Mindkettő forgalomban lesz. Az egyetemi tankönyvtipus még nem alakult kia Szovjetunió­ban, most van kialakulóban. A beiskolázás kérdése év eleje óta állandóan napirenden van. Alakult egy ál­landó felvételi bizottság Szabó Imre adjunktus vezetésével. A beiskolázási munka már folyik, a pályázatok nagyrésze már beérkezett. Ismételten kéri a tanszékvezetőket, hogy állapítsanak meg időpontokat az anye személyes megbeszélésére. Határidő; 2 nap. A megbeszélés után alkalmas időben egy tanszéki értekezletre hívják meg. ahol a tanszék dolgozóit tájékoztatja tapasztalatairól. A tantervek elkészítését a következő tanácsülésen vitatják meg. 2./ Beszámoló a lezajlott gyakorlatokról. Két gyakorlat volt az elmúlt időkben, az elsőévesek mezőgazdasági gyakorlata és a IV. évesek téli üzemi gyakorlata. Váradi elvtárs felkéri Tóth Tibor elv­társat, hogy az elsőévesek gyakorlatáról 3ZÓ1Ó jelentést terjessze elő. Tóth Tibor: Az elsőévesek gyakorlata bővelkedett pozitív vonásokban. A hall­gatók murvájának áttekintésére néhány munkanaplót mutat be. A gyakorlaton a naplószerkesztés jól bevált. A mostani I. évfolyam zömében jó hallgatókból ál}., ez bizonyltja, hogy a tavalyi beiskolázási politika helyes volt. Váradi János: A mezőgazdasági tanszék javasolja, hogy a mezőgazdasági üzemi gyakorlatokat a kora őszi időszakra tegyük. Nem értem, miért szükséges ez a tanszéknek. Tóth Tibor: A koraőszi időszak megfelelőbb egyrészt azért, mert az oktatók is jobban ráérnek akkor, azonkívül a hallgatok a második évet egy előgyakor- lattal kezdenék, olyan időszakban, mikor a növényeket is megismerhetik. 4 ' W

Next

/
Oldalképek
Tartalom