61. oldal, 7579 találat

Találatok

1201. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (57. oldal)
[...] védelmének intézményes rendezése tárgyában dr Ángyán János egyetemi ny r tanár tesz [...]
1202. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (58. oldal)
[...] D fiz A Kar dr Ángyán János ny r tanár j avaslatát [...] tárgyalás kel­lő előkészítése céljából dr Ángyán János j ny r tanár elaboratumát [...]
1203. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (63. oldal)
[...] Kar által választott bírálók dr Ángyán János és dr Entz Béla ny [...] j elentése ik felolvasására dr Ángyán János és dr Entz Béla ny [...]
1204. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (65. oldal)
[...] Kar által választott bírálók dr Ángyán János és dr Fenyveesy Béla ny [...] bírálókat j elentéseik felolvasására dr Ángyán János és dr Fenyvessy Béla ny [...]
1205. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (68. oldal)
[...] K M Úrhoz XXVII dr Ángyán János ny r tonár j avasolj [...]
1206. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (76. oldal)
[...] tervszerűen megállapított csoportok sze­rint dr Ángyán Jáno 8 ny r tanár [...] A Kar nagy szótöbbséggel dr Ángyán János ny r tanár véleményéhez csati [...]
1207. 1933. október 20., 1933/34. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Az anatómiai oktatás céljaira szükséges hullaanyag biztosítása tárgyában. • 5. A nemzetellenes (kommunista) szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatók ellen követendő eljárás tárgyában. • 6. A tanácsülések időpontjának tárgyában. • 7. Az egyetemi kiadványok tárgyában. • 8. A Debreceni Tudományegyetem és a M. kir. Állatorvosi Főiskola I. félévi tanrendjének bemutatása. • 9. A kötelező heti testnevelés órák tárgyában. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. A II. félévi tanrend összeállításának ügyében. • 12. Az egyetem 10 éves pécsi működésének megünneplése tárgyában hozott határozatok ismertetése. • 13. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségvédelmének tárgyában. • 14. Az egyetemi hallgatók megfegyelmezése tárgyában. • 15. A Kisbán Béni ellen indított fegyelmi vizsgálat tárgyában. • 16. Dr. id. Imre József nyug. ny. r. tanár elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Meghívók bemutatása. • 18. Dr. Horn Zoltán magántanári habilitációja tárgyában. • 19. Dr. Barta Imre magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 20. Dr. Karg Nobert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 21. Dr. Orbán György magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 22. Dr. Szüle Dénes magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. vitéz Cholnoky László magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 24. Dr. Orosz Dezső magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 25. Dr. Görög Dénes magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Svastits Pál lakásváltása ügyében. • 27. Dr. Puskás Ödön és dr. Trim Zsigmond díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 28. Dr. Fazekas László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 29. Molnár Ernő megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 30. Dr. Kellner Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Törvényszéki Orvostani Tanszék) • 31. Sziebert István és Werling Ágoston megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Anatómiai Tanszék) • 32. Díjtalan demonstrátorok megbízása. • 33. Dr. Légrádi Sándor fizetéstelen tanársegédi állásáról lemond. • 34. Dr. Feniczy Pongrác fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.10.01.–1934.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 35. Az orvosi szigorlatok reformja tárgyában. • 36. A egyetemi hallgatók kötelező testnevelése tárgyában. • 37. Hallgatói kérvények ismertetése. • 38. Vrabely Zoltán orvostanhallgató szigorlati kérelme ügyében. • 39. Dr. Krausz László félév-elismertetési kérelme tárgyában. • 40. Őszi András orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 41. A Heim Pál-pályadíj odaítélése tárgyában. • 42. Az ülés berekesztése. (84. oldal)
[...] dr A brich Konrád dr Ángyán János ár Reuter Camillo és dr [...]
1209. 1933. november 17., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. A díjtalan segédtanszemélyzet létszámának felterjesztése tárgyában. • 5. A katonai tárgyakból való kötelező vizsgáztatás tárgyában. • 6. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 7. A kommunista szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatókkal szembeni tanácsi határozatok ismertetése. • 8. Dr. Barta Imre nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 9. Dr. Karg Norbert nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Orbán György nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. Dr. Szüle Dénes nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 12. Dr. Rechtzügel József, dr. Pátkai Károly és dr. Lénárt Károly díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék) • 13. Rusztek Endre és Binder Irén orvostanhallgatók megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Általános Kórtani Tanszék) • 14. Dr. Seregély Tivadar tanársegédi állásáról 1933.12.01-jével lemond, egyben megválasztják fizetéstelen tanársegédnek 1933.12.01.–1943.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 15. Dr. Barla Szabó Jenő tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 16. Dr. Heffler Irma díjas gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 17. Dr. Simon Sarolta fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 18. Dr. Klein Miklós a budapesti Izraelita Hitközség Kórházához szemész főorvosi megválasztása miatt tanársegédi állásáról 1933.12.01-jével lemond. (Szemészeti Tanszék) • 19. Dr. Boros Béla tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 20. Dr. Schmidt Jenő díjas gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 21. Mészáros Eszter orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • 22. Dr. Kollár Lajos díjtalan műtőnövendéki állásáról lemond. • 23. Dr. Frankl József díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Bőr- és Nemikórtani Tanszék) • 24. Takátsy Gyula orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendőkkel. (Anatómiai Tanszék) • 25. Az egyetem fennmaradásának tárgyában. • 26. Hallgatói kérvények ismertetése. • 27. Práger Imre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 28. Barna Ferenc orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 29. Behumi Gyula orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 30. Denneberger Artúr orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Tauszig Imre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Az ülés berekesztése. (98. oldal)
[...] Rho re r László dr Án­gyán János dr Neuber Ernő dr Albrich [...]
1210. 1933. november 17., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. A díjtalan segédtanszemélyzet létszámának felterjesztése tárgyában. • 5. A katonai tárgyakból való kötelező vizsgáztatás tárgyában. • 6. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 7. A kommunista szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatókkal szembeni tanácsi határozatok ismertetése. • 8. Dr. Barta Imre nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 9. Dr. Karg Norbert nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Orbán György nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. Dr. Szüle Dénes nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 12. Dr. Rechtzügel József, dr. Pátkai Károly és dr. Lénárt Károly díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék) • 13. Rusztek Endre és Binder Irén orvostanhallgatók megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Általános Kórtani Tanszék) • 14. Dr. Seregély Tivadar tanársegédi állásáról 1933.12.01-jével lemond, egyben megválasztják fizetéstelen tanársegédnek 1933.12.01.–1943.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 15. Dr. Barla Szabó Jenő tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 16. Dr. Heffler Irma díjas gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 17. Dr. Simon Sarolta fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 18. Dr. Klein Miklós a budapesti Izraelita Hitközség Kórházához szemész főorvosi megválasztása miatt tanársegédi állásáról 1933.12.01-jével lemond. (Szemészeti Tanszék) • 19. Dr. Boros Béla tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 20. Dr. Schmidt Jenő díjas gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 21. Mészáros Eszter orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • 22. Dr. Kollár Lajos díjtalan műtőnövendéki állásáról lemond. • 23. Dr. Frankl József díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Bőr- és Nemikórtani Tanszék) • 24. Takátsy Gyula orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendőkkel. (Anatómiai Tanszék) • 25. Az egyetem fennmaradásának tárgyában. • 26. Hallgatói kérvények ismertetése. • 27. Práger Imre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 28. Barna Ferenc orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 29. Behumi Gyula orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 30. Denneberger Artúr orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Tauszig Imre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Az ülés berekesztése. (103. oldal)
[...] a szóbeli értekezle­tet megnyitja dr Ángyán János ny r tanár A csont­velő [...]
1211. 1933. november 17., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. A díjtalan segédtanszemélyzet létszámának felterjesztése tárgyában. • 5. A katonai tárgyakból való kötelező vizsgáztatás tárgyában. • 6. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 7. A kommunista szervezkedésben részt vett egyetemi hallgatókkal szembeni tanácsi határozatok ismertetése. • 8. Dr. Barta Imre nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 9. Dr. Karg Norbert nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Orbán György nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. Dr. Szüle Dénes nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 12. Dr. Rechtzügel József, dr. Pátkai Károly és dr. Lénárt Károly díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.11.01.–1934.08.31. (Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék) • 13. Rusztek Endre és Binder Irén orvostanhallgatók megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Általános Kórtani Tanszék) • 14. Dr. Seregély Tivadar tanársegédi állásáról 1933.12.01-jével lemond, egyben megválasztják fizetéstelen tanársegédnek 1933.12.01.–1943.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 15. Dr. Barla Szabó Jenő tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 16. Dr. Heffler Irma díjas gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 17. Dr. Simon Sarolta fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 18. Dr. Klein Miklós a budapesti Izraelita Hitközség Kórházához szemész főorvosi megválasztása miatt tanársegédi állásáról 1933.12.01-jével lemond. (Szemészeti Tanszék) • 19. Dr. Boros Béla tanársegédi megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 20. Dr. Schmidt Jenő díjas gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 21. Mészáros Eszter orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1933.11.01.–1934.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • 22. Dr. Kollár Lajos díjtalan műtőnövendéki állásáról lemond. • 23. Dr. Frankl József díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Bőr- és Nemikórtani Tanszék) • 24. Takátsy Gyula orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendőkkel. (Anatómiai Tanszék) • 25. Az egyetem fennmaradásának tárgyában. • 26. Hallgatói kérvények ismertetése. • 27. Práger Imre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 28. Barna Ferenc orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 29. Behumi Gyula orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 30. Denneberger Artúr orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Tauszig Imre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Az ülés berekesztése. (107. oldal)
[...] részt A szóbeli értekezlet dr Ángyán János ny r tanár kérdésével veszi [...]
1212. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (133. oldal)
[...] László dr Rhorer íszló dr Ángyán János dr Al brich Kon­­id ny [...]
1213. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (135. oldal)
[...] Sándor dr Entz Béla dr Ángyán János dr vitéz Duzár József dr [...] Tanács helybeli tagjai és dr Án­gyán János ny r tanár Ezen ülésen dr Án­gyán János ny r tanártársunk megbízást kapott [...]
1214. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (136. oldal)
[...] az Egyetemi Tanács elé dr Ángyán János ezen szívesen elvállalt megbízásnak részletes [...] Az elnök jelenti hogy dr Án­gyán János ny r tanár ezen előterjesztésé­nek [...] napirendjéré tűzte ezért kéri dr Ángyán János ny r tanárt az ügy ismertetésére dr Ángyán János ny r tanár részletesen ismerteti [...]
1215. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (137. oldal)
[...] s alátámasztott okfejtésének eredménye­képpen dr Ángyán János ny r tanár a kö­vetkező [...]
1216. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (140. oldal)
[...] fogja igazán célját szolgál­hatni dr Ángyán János ny r tanár előtérj esz [...] a nemes in­tent iákat amelyek Ángyán tervezetéből és javaslataiból mindenütt kicsillannak [...]
1217. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (141. oldal)
[...] jut­­tat szerepet a nőorvosnak dr Ángyán János ny r tanár válaszolva 1 [...] érdekéiden teendő intézkedéseiben Végül dr Ángyán János ny r tanár j a­­slatait [...]
1218. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (143. oldal)
[...] avára befizetett dijakból pótlandó dr Ángyán János ny r tanár erede­tileg előtérj [...] javaslatát annál inkább Mert dr Angyán nak most elóterj esztett v [...]
1219. 1933. november 24., 1933/34. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. Frederick Llewellyn-Jonesnak az államtudományok honoris causa doktorává avatása tárgyában. • 5. Az egyetemi ifjúság mozgalmainak szélsőséges kilengései tárgyában. • 6. Az egyetemi ifjúság betegellátásának és egészségmegőrzésének tárgyában. • 7. Bizottsági előterjesztés az egyetem 10 éves pécsi működésének ünnepsége tárgyában. • 8. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének előterjesztése a fogászmesterek injekció-joga ellen. • 9. Az egyetem hivatalaiban dolgozó miniszteriális és autonóm kinevezésű kezelők és díjnokok státuszának szétválasztása tárgyában. • 10. Dr. Csapodi István névváltoztatása tárgyában. • 11. Dr. Mansfeld Géza felmentését kéri az Egyetemi Gyógyszertár felügyelete alól. • 12. Dr. Reiss Szeréna kérvényének ismertetése. • 13. Meghívó a Ferenc József Tudományegyetem ünnepélyes közgyűlésére. • 14. Az előadásokat hanyagul látogató hallgatók bejelentési kötelezettségéről. • 15. Az előadásokat nem tartó magántanárok tárgyában. • 16. A Kémiai Intézet központi fűtése tárgyában. • 17. Az ülés berekesztése. (156. oldal)
[...] a mondott idő tartamára dr Ángyán János ny r tanárt kéri fel [...]
1220. 1933. december 15., 1933/34. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Jegyzőkönyv-hitelesítők kiküldése. • 4. A Magyar Vegetariánus Egyesület beadványa az állatkísérletek csökkentése tárgyában. • 5. A közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek tanulmányi segélye tárgyában. • 6. A tandíjosztalékok felosztása tárgyában. • 7. Az egyetemi bál elhagyása tárgyában. • 8. Baranyai Aladár fegyelmi ügyének tárgyában. • 9. Práger Pál, a Tisza István Tudományegyetem orvostanhallgatójának kitiltása a magyar egyetemekről. • 10. Dr. Hutyra Ferenc ny. állatorvosi főiskolai rektor és a kar tiszteletbeli ny. r. tanára, dr. Zimmermann Ágoston állatorvosi főiskola ny. r. tanár és rektor, valamint dr. Winkler Lajos nyug. budapesti egy. ny. r. tanár köszöntése kitüntetésük alkalmából. • 11. Meghívó a Magyar Tudományos Akadémia III. osztályának ülésére. • 12. Felterjesztés dr. vitéz Berde Károly és dr. vitéz Duzár József nyilvános rendes tanári kinevezése tárgyában. • 13. Dr. Oertel Róbert díjtalan gyakornoki megválasztása 1933.12.01.–1934.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 14. Dr. Kropf Hildegard díjtalan gyakornoki állásáról lemond. (Szemészeti Tanszék) • 15. A Bölcsészettudományi Kar javaslata a doktori értekezések karok közti kicserélése tárgyában. • 16. A Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának fegyelmi ügyeiről szóló jelentésének ismertetése. • 17. Króh Pál a Tisza István Tudományegyetem orvostanhallgatója szigorlat-ismétlésének ügyében. • 18. A dékáni körlevelek megválaszolásának határideje tárgyában. • 19. A szigorlatok eredményeinek a szigorlati könyvekbe történő bevezetése tárgyában. • 20. A hallgatók kérvényeinek ismertetése. • 21. Balogh Ilona szigorló orvos kérvényének ismertetése. • 22. Szalay László orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelmének ismertetése. • 23. Tamás Dezső szigorlatismétlési kérelme. • 24. Kérdés a külföldi kiváló, de zsidó származású orvosoknak az intézetekben és klinikákon való foglalkoztatása tárgyában. • 25. Az Erzsébet Kollégium tagjainak gyermekruha-adománya tárgyában. • 26. A városi nyomorenyhítő akcióhoz történő csatlakozás tárgyában. • 27. A II. orvosi szigorlat időpontjának tárgyában. • 28. Az ülés berekesztése. (160. oldal)
[...] egybehívott kari ülésről távolmaradt dr Ángyán János ny r tanár A Kar dr Angyán János ny r tanár távolmaradását igazoltnak [...]