Az első önálló magyar védjegytörvény előírta egy úgynevezett védjegylajstrom felállítását a Kereskedelemügyi Minisztériumban. Ekkoriban a hazai védjegyügyek a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák jogkörébe tartoztak, de a kamaráknál bejelentett védjegyekről eleinte a minisztérium Központi Védjegylajstromozó Hivatala, majd a Magyar Királyi Szabadalmi Hivatal vezetett nyilvántartást. Az elmúlt évtizedben restaurált, méreteit tekintve is grandiózus lajstromkönyvekben őrzik a korabeli védjegyek eredeti ábráit és a velük kapcsolatos kézzel írott bejegyzéseket, így – egyebek mellett – cég-, ipar- és marketingtörténeti szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bírnak.

A dokumentumok nem teljesek, mégis egyedi és fontos kutatóforrásnak bizonyulnak napjainkban is. Jelentőségük minden bizonnyal felértékelődik a jövőben, hiszen – a digitalizáció és a rekordok összekapcsolása a Központi Védjegyértesítővel, valamint a Központi Értesítő érintett számaival – olyan kutatásoknak adhatnak teret, amelyek eddig csak rendkívül időigényes, manuális feltérképezéssel voltak lehetségesek.