Magyarországi Zsidó Hitközségek 1944. április

Kamenec-Podolszkij. Míg a délvidéki vérengzést - mint írtuk - a kormányzat súlyosan elítélte és a német szövetség ellenére is a főbűnösöket súlyos büntetésben részesítette, az 1941 nyarán végbement deportáció, amely a köztudatban a körösmezői, illetve Kamenec-Podolszkij-i deportáció néven ismeretes, hivatalos körülmények között, kormányrendeletre és megfelelő hatósági és rendőri szervek közreműködésével ment végbe. Hivatalosan a bizonytalan, illetve nem magyar állampolgárságú zsidók ellen irányult, de áldozatai között számos, kétségen kívül magyar állampolgárságú zsidót is számon tartunk. Kállay Miklóst akkori miniszterelnököt, amikor az eseményekről ír, cserbenhagyja memóriája, mert az egész akciót oly módon írja le, mint amely a hontalan vagy bizonytalan állampolgárságú zsidók érdekében történt, azért, hogy a Galiciából szovjet területre menekült zsidók házaiba telepítsék be a Magyarországon bizonytalan körülmények között élőket, hogy azok ott az itteninél biztosabb életkörülmények közé kerüljenek. A tények azonban egészen mások. A hivatalos indoklás, amelyet 1941. június végén Werth Henrik vezérkari főnök Bartha Károly honvédelmi miniszter előadásában a minisztertanács elé terjesztett a lengyel és szovjet állampolgárságú zsidók kitelepítésének megindoklására, valóban azt tartalmazza, amit fentebb ismertettünk. Az elbírálás és a keresztülvitel azonban távolról sem a minisztertanács elé terjesztett humánus indokoknak megfelelően történt. Az akciót a rosszemlékű KEOKH, azaz a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal irányította. E sorok szerzői közül Schweitzer József - azóta Izraelben elhunyt kollégája dr. Mermelstein Benő egykori személyes előadásából - tudja, miképpen gyűjtötték össze az elszállításra kijelölt áldozatokat. Mermelstein dr., noha Magyarországon született, nem volt magyar állampolgár, mert édesatyja a megfelelő okiratot képtelen volt beszerezni. Az eljárás az volt, hogy bizonyos időközökben a nem magyar állampolgároknak a KEOKHnál jelentkezniük kellett. Miután a kormányhatározat a magyar állampolgársággal nem bírók deportálására megszületett, azokat, akik a KEOKH-nál további tartózkodási engedélyért jelentkeztek, egyszerűen nem engedték haza, illetve kötelezték őket, hogy készüljenek fel kitoloncoltatásukra. Számos családot lakásukon leptek meg. Erről Újpest vonatkozásában Schweitzer Józsefnek ugyancsak vannak személyes ismeretei. A szörnyű eljárás egyébként köztudomású volt. A hivatalosan áttelepítésnek álcázott akció valójában az idegen vagy bizonytalan állampolgárságú zsidók deportálása volt. Ugyanakkor Randolph Braham professzor nem tartja lehetetlennek, hogy a német hadvezetés és a velük összejátszó vezérkari fónök valóságos célkitűzéseit még maga a magyar kormány sem ismerte, amikor a kitelepítésekről szóló rendeletet meghozta. Minthogy a kitelepítés német katonai fennhatóság alatti területekre történt, nehéz elképzelni, hogy az akció támogatása német részről jóhiszemű lett volna. A németek maguk is nagyon jól tudták, hogy éppen előlük menekült számos zsidó Magyarországra. Tudni kell, hogy a német terjeszkedés folytán a Magyarországgal szomszédos országok zsidósága egyre kilátástalanabb helyzetbe jutott a hitlerista intézkedések következtében. Német, majd osztrák, szlovák, lengyel, szerb-horvát, román és más állampolgárságú zsidók számára egyedül Magyarország jelentett akkor némi menedéket. Az 1939-ben visszacsatolt kárpátaljai területeken 100-120 000 - jobbára nagyon szegény - zsidó lakos jutott magyar fennhatóság alá. Ezek a személyek állandó hatósági vizsgálatnak és zaklatásnak voltak kitéve. A menekült zsidókat a felekezet költségén helyezték el internálótáborokban, s e megoldás által a lehetőség szerint élelmet, ruházatot és fedelet biztosítottak számukra, és így bizonyos mértékig ellensúlyozni lehetett a rendőri brutalitásokat. Az a tény, hogy a menekült zsidókat Magyarország egyáltalán befogadta, KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter humanitásról és politikai józanságról tanúskodó intézkedésének volt a következménye, s a Palesztina Hivatal közbenjárására történt, azzal az indoklással, hogy a menekültek bizonyos idő múltán Palesztinába fognak kivándorolni, s csupán átmenetileg tartózkodnak Magyarországon. A kivándorlást a háborús események meghiúsították, bár már addig is rendkívüli nehézségek közepette folyt, mert a palesztinai bevándorláshoz szükséges certifikát-okat az akkori angol kormányzat rendkívül szűkkeblűen osztogatta. 13