Ferencváros-Zágrábi Dinamó Centenáriumi mérkőzés, 2000. augusztus 28.

Hírünk a világban... Egy „Paulista” emlékei a messzi távolból Bizony, rohan az idő! 1929-ben a Ferencvá­ros világraszóló sikerű túrát bonyolított le Dél- Amerikában Brazília, Uruguay, Argentína válo­gatott és klubcsapatai ellen bizonyította hogy -akkoriban már-a világ legerősebb egyletei között kell számolni vele. Nemrégiben Budapesten ülésezett az ICC, a Világkereskedelmi Kongresszus, és a három­napos rendezvény során találkozhattunk latin­amerikai üzletemberekkel, gazdasági vezetők­kel. Az rTV stúdió számára egy brazil küldött­séggel készítettünk műsort, és természetesen a labdarúgás is szóba került. Rogério Ziviani úr a földrész egyik legjelentősebb vállalatá­nak, a Bahia Sul Celulose Trustnek a kereske­delmi igazgatója és mellesleg fanatikus Palmeiras szurkoló, pártoló tag és tagja a klub legtehetősebbeket tömörítő gazdasági támo­gatóinak. A magyar zöld-fehérek és a brazil zöld-fehérek voltak a kötetlen társalgás „meg­határozói” és persze a régi sikerek után a mai állapotok is szóba kerültek. A Palmeiras az utóbbi években bajnokságo­kat, Mercosur és Libertado­res-kupát is nyert, míg a Ferencvárosnál leg­inkább a Bajnokok Ligája szereplésre emlé­keztünk... A 49 esztendős Ziviani úr azonban hét évtizedes emlékekkel is tudott szolgálni:- Édesapám 16 esztendős volt, amikor az Önök Ferencvárosa hazámban és más dél­amerikai országokban járt. Ott volt mindkét mérkőzésen, melyet Sao Paulo állam váloga­tottja vívott a budapestiek ellen! Akkor a Palestra Italia (a Palmeiras akkori neve) legif- jabbja volt és később az FC Sao Pauloban is játszott évekig. Azt mesélte, hogy az első meccsen rekordközönség - több mint 50 ezer néző - előtt remekül játszottak a magyarok és győztek, pedig az akkori Sao Paulo állami vá­logatottban a Santos, Palestra, Sao Paulo, Corinthians legjobbjai, válogatott klasszisok is szerepeltek, például: Feitico a gólszerző a Santos középcsatára, Friedenreich a „tigris” a húszas évek legnagyobb csillaga, avagy Julio a Palestra kiváló fedezete.- Akkoriban meglepetés volt Önöknek a Fradi teljesítménye?- Természetesen, noha országunk játékere­18

Next

/
Thumbnails
Contents