A 25. arany - FTC-labdarúgók a célban - Az Új Magyarország különkiadása (1995)

ÄMORSZiG KÜLÖNKIADÁS 1995. JUNIUS 17., SZOMBAT Az FTC első tablója Romák Jenő fényképész műtermében készült. (1911-12) Az 1912-13-as bajnokcsapat a párizsi túrán. Balról: Weinber, Payer, Kiss, Szeitler, Weisz, Pataki, Tóth Potya, Schlosser, Blum, Rumbold, Fritz Az utolsó amatőr bajnokságot az FTC nyerte. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar címer is rákerült a ferencvá­rosi tablóra Amikor egész Európa fejet hajtott Mészáros József - vagy ahogyan mindenki neve­zi: Dodó bácsi - az egyetlen edző, aki ma­gyar futballcsapattal európai kupát tudott nyerni. A Ferencváros labdarúgó-szakosztályá nak és a klub baráti kö­rének elnöke, elismerik, szeretik, hallgatnak rá. Neki meg ez az élete... Az 1948-49-es bajnokságban mint játékos lett bajnok - te jó ég, micsoda csapat volt, 142 gól egy szezonban! -, s tizenöt év múltán, 1964-ben már mint a Ferencváros trénere ért a csúcsra. S nem volt megállás: a kö­vetkező esztendőben, máig megismételhetetlenül, euró­pai trófeát nyertek. Az UEFA Kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját hódították el, még­pedig olyan csapatok előtt, mint a Vienna, a Manchester United, a Bilbao, s ki ne em­lékezne arra az 1965-ös tori­nói meccsre, ahol 1-0-ra le­győzték a Juventust. Éppen harminc éve történt! „A bajnoki győzelemnél nincs nagyobb érték" - vallja a mes­ter. „A labdarúgásban mindig is esemény volt és lesz a bajnokava­tás. Sajnos, ma már az európai porondon az első fordulókban érik meglepetések a magyar klub­csapatokat, hol vannak már azok az idők, amikor a nemzetközi me­zőnyben is sorozatosan megmé­rethettünk, volt tapasztalatunk, közelről láttuk, hol is tart a világ labdarúgása. Most éppúgy elszi­getelődünk, mint Anglia annak idején." Hányán is szurkolnak a Fe­rencvárosnak? Nem tudni pontosan. És vajon miért? Honnan ez a kötődés? „Most készíttetünk egy olyan, több évig tartó, az ország tizen­kilenc megyéjére kiterjedő felmé­rést, amely végre legalább hozzá­vetőleges pontossággal megadja: hány szurkolója, szimpatizánsa van ma a Ferencvárosnak, az oly sokszor, sokak által nemkívána­tossá nyilvánított klubnak, amely a fennállása óta eltelt majd száz esztendő alatt annyi szépet és jót adott a szurkolóknak. Most éppen egy újabb bajnoki ara­nyat..." F. G. MAkkortájt még ritkaságnak számított a villanyfényes, síJesti találkozó. Egy ilyen ritka alkalommal Rudast egy­re inkább zavarta a gyér világítás. Kereste, keresgélte a labdát, majd a mulatságra ráunva kiszólta kispadon ül­dögélő Gallowich Tibor szövetségi kapitánynak.- Tibi bácsi, alig látok! Mit csináljak?- Rúgj néhány „gyertyát", Feri! Mindjárt világo­sabb lesz - hangzott a kapitány sokszor felemlegetett, bölcs tanácsa. A két Nyilasi Tibor bajnoki öröme Kevés olyan futballista van a klub történetében, akinek a nevét a szurko­lók nemcsak labdarúgó­ként foglalták imáikba és jó emlékezetükbe, de edzőként is fogalommá váltak. Ilyen Nyilasi Tibor, akinek a vezérletével há­rom évvel ezelőtt is baj­nokságot nyert a csapat. Nem is akármilyen jég tört meg akkoriban, hiszen már jószerével csak az életük dele felé baktató szurkolók emlé­keztek a több mint egy évti­zeddel azelőtti bajnoki címre. A futballdrukkerek emlékeze­te azonban hosszú, és akinek mégiscsak meg kell olajozni a memóriáját, íme egy rögtön­zött, így korántsem teljes név­sor: Simon, Szekeres, Lipcsei, Lisztes, Páling, Hrutka, Za- vadszky, BaloghTamás, Szeder... Mind Nyíl edzősége alatt let­tek stabil csapattagok. Nyilasi Tibor egy évvel ezelőtt távo­zott az edzői posztról, ez köz­ismert. Nem lennénk azon­ban igazságosak akkor, ha ne emlékeznénk arra, a mostani si­kervalamiképpen az ő sikere is. O persze szerényen, de igen határozottan hárítja el ilyen értelmű célzásaimat a beszélgetésünk elején. Az eredmények - mint mondja - mindig a mindenkori edző munkáját dicsérik, akinek nap mint nap kell döntenie öszeállításról, edzésmódsze­rekről, az óhatatlanul felmerü­lő napi gondokról-bajokról.- De azért ugye örül a si­kernek? - kérdem. - Teljesen megérdemelten nyerték meg a bajnokságot, ez egy percig nem lehet vitás. Ez volt a leg­kiegyensúlyozottabb csapat, s élt a stabil anyagi háttérrel is. Magabiztos meneteléssel értek a csúcsra, s olyanra, hogy az FTC a bajnokság mellé a kupát is megnyerje, igen régen nem volt példa. Hát hogyne örülnék - mond­ja szinte méltatlankodva. Kérdem tőle: véglegesen szakított volna a futballal? Válasza érezhetően megfon­tolt: - Jelenleg csak szurkoló­ja vagyok a magyar futball- nak s a Ferencvárosnak. Be­vallom, ebben az idényben egyetlen bajnoki meccsen sem voltam kint, s televízión is csak ritkán tudtam nyo­mon követni a bajnokság ala­kulását. Úgy érzem, a jelenle­gi magyarországi feltételek közt, amikor a futball belső válsággal küzd mind a felté­telrendszert, mind a szakmai szempontokat figyelembe vé­ve, nehezen tudom magam elképzelni „tűzoltó" szerep­körben. Bár ki tudja?...- Nyilasi Tiborról kevesen gondolnák, hogy távol tartja magát a mérkőzések hangu­latától...- Ki akartam kerülni azo­kat a pletykákat, miszerint ha egy rosszul szereplő csapat mérkőzésén meglátnak, ösz- szeszorulhat az edző gyomra, hátha engem hívnak a helyé­re - mint ahogy ezt az egyik napilap írta. Miattam ne ag­gódjon senki. És van aki kijár­jon helyettem a mérkőzések­re. A Fradi serdülőben játszó Tibor fiam talán még nálam is jobban örül a bajnoki címnek. Éppúgy kint van minden meccsen, mint én annak ide­jén tizenegy éves koromban. M. D. Feri bácsi unokáit ünnepli Rudas Ferenc, a 74 éves jobbhát­véd is megszólal, s elérzéke- nyülve dicséri a Novák-csikókat. Többször is az unokákhoz hasonlítja a mai Fradit. A most zárult bajnoksághoz ke­vés köze van a fél évszázad­dal ezelőtti jobbhátvédnek, ám sikerük talán jobban tűz­be hozza, mint azokat, akik kiharcolták. Telje­sítményük alap­ján Lipcsei, Lisztes, Kopunovics, a Fra- di-nevelésű Pá­ling, valamint Si­mon és Neagoe - szinte a csapat fele - alkotja az unokakoszorút. A nagyapa az emlé­kezés hullám­hosszán hirtelen lelkes ifjúvá lé­nyegül. Azzá a Rudas Ferenccé válik, aki iskola után salakpályákon rúgja a teniszlabdát késő estig. így volt ez akkor, amikor a ma­gyar ifjak még éltek-haltak a fociért. Szeme felvillan, miköz­ben emlékezik. A füves pálya maga a Ká­naán - vallja Feri bácsi. Egy­kori legnagyobb vágyának megvalósulását ecseteli. Vi­lágéletében arról álmodott, milyen jó lenne a Ferencvá­rosban játszani. Csakhogy 1941 őszén megrettent a hir­telen rászakadt megtisztelte­téstől. A Nagyvárad ellen akar­ták bedobni a mély vízbe, ám ő világösszeomlásként élte meg, hogy az akkori világ minden bizonnyal legna­gyobb sztárjai közé tartozó Bodola Gyuszival és Tóth III- mal megmérkőzzön. Ki is ka­pott a Fradi 5-0-ra, ám a bo­rúra derű jött néhány hét múlva. A Salgótarján ellen Ru­das bemutatkozott. Kezdet­ben „dadogott" a lába a Fe­rencváros hátvédjének, ám a második félidőben a halfot játszó Sárosi Béla arra buzdí­totta, hogy villámgyorsan ro­bogjon fel a jobb szélen. Kö­zeledett a Fradi B-középhez, ahonnan a „Lődd rá!" taná­csot meghallgatva: jó har­mincról elsült a jobb láb, s a hálóban pattogott a labda. Visszakapcsol a mai bajno­kokhoz, és Simont dicséri. Es­küszik rá, ha nem a középpá­lyán játszana, jobbhátvéd­ként a világhírű balszélsőjét is képes lenne feltartóztatni. Úgy, mint ő, amikor a magyar válogatottal 1943 őszén Svéd­országban az északiak első aranycsapatát, a Nordhalt és Lied- holmot felvonul­tató gárdát verte 3-2-re. A háború utáni első váloga­tott meccsen az Üllői úti magyar­osztrákon pedig Rudas Ferenc szerezte a nemze­ti tizenegy első ta­lálatát. Későn jött a háború utáni bajnoki arany. Pedig a Csikós, Rudas, Lakat, Gyetvai, Nagy Andris gerincű Ferencváros bármelyik csapatot képes volt padlóra küldeni. így volt ez az 1948-49-es idényben is, amikor Deák Bamba hatvannál is több gólt szórt. Milyen volt a Ferencváros bajnokcsapatá­nak ünneplése? Feri bácsit felemelő érzés keríti hatalmá­ba, majd visszazökken a má­ba: „OÍyan fölényesen vezet­tünk egész éven át, hogy nem is tudom pontosan, mikor let­tünk bajnokok. Nagy, ám jó­val visszafogottabb volt az ünneplés, mint manapság: a szurkolók nem tépték ki a ka­pufát, és a háló is a helyén maradt." Az önfeledt Rudas fiesztája biztosan évekig foly­tatódott volna a Fradival, ha nem jön el a végzetes nap 1950. március 19-én. Ekkor a sors közbeszólt: a 23-szoros válogatott jobb lába eltört, őt végleg a civil életbe paran­csolva. Játékoserényeiről hiá­ba faggatják, mert lakoniku­san csak ennyit mond:„Tízen is tehetségesebbek voltak ná­lam. Szerencsém volt, mert én kerültem be a Fradiba." T. Békés Sándor- Voltak, akik a látványosságot hiányolták a Fradi játékában, egyetért-e ezzel? - kérdezzük.- Nem hiszem - mondja -, hogy jogos lenne az észrevé­tel, hiszen csak két, időben közelebbi meccset említve példaképpen, az Újpest és a Kispest ellen kifejezetten lát­ványos mérkőzéseket vívott a csapat. Egyértelműen a nagy­szerű idegenbeli teljesítmény volt a döntő, hiszen csak Bé­késcsabán és Debrecenben kapott ki a csapat. A harminc forduló összképe alapján pe­dig nagyon is megérdemeli volt a nagy siker, amit mái önmagában is jelez, hogy há­rom fordulóval a bajnokság befejezése előtt véglegessé vált a 25. bajnoki dm. Szóba kerül, hogy mi az ami a dicső Fradi-múltat a si­keres jelennel és a reménybeli jövővel összeköti? Albert azt mondja: a régi nagy Ferenc­városban is az volt a szeren­csés, hogy kiváló volt a kor­osztályok ötvözete. A megha­tározó játékosok hasonló kor­osztályhoz tartoztak, de min­dig voltak olyan tapasztalt já­tékosok, akik rutinjukkal, tu­dásukkal segítették a fiatalab bak beépülését. így volt ez a; ő idejükben, de így alakul Nyilasi Tiborék generádójábar is, amikor szintén egy sereg kiváló játékos rúgta a labdát a zöld-fehér színekben.- Van-e remény a nemzetközi helytállásra, s nem jelent-e majd hátrányt Lipcsei Péter távozása a Portóba?- A reményre, a derűlátásra természetesen most is meg­van minden ok, hiszen ezért szép ez a játék. Lipcsei távo­zása bár fájó, portugáliai helytállása tovább emelheti a ferencvárosi labdarúgók ázsióját külföldön. Az után­pótlás pedig bőséges, hiszen az ifjúsági csapatok egyre- másra nyerik a rangos tor­nákat. Jön majd a helyébe egy fiatalabb, aki szintén bi­zonyíthat. (megyeri) Idősebb Albert Flóriánnal a Fradi-múzeumban, győzelmi serlegek, trófeák és győztes csapatképek zsúfolt miliőjében beszélgetünk. Elegánsan és sza­batosan válaszol. Mint mindig. Futballista és úri­ember. Talán ő volt az első, aki idehaza el tudta hitetni, hogy a kettő igenis összeegyeztethető. Id. Albert: Jön egy fiatalabb

Next

/
Thumbnails
Contents