A 25. arany - FTC-labdarúgók a célban - Az Új Magyarország különkiadása (1995)
ÄMORSZiG KÜLÖNKIADÁS 1995. JUNIUS 17., SZOMBAT Az FTC első tablója Romák Jenő fényképész műtermében készült. (1911-12) Az 1912-13-as bajnokcsapat a párizsi túrán. Balról: Weinber, Payer, Kiss, Szeitler, Weisz, Pataki, Tóth Potya, Schlosser, Blum, Rumbold, Fritz Az utolsó amatőr bajnokságot az FTC nyerte. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar címer is rákerült a ferencvárosi tablóra Amikor egész Európa fejet hajtott Mészáros József - vagy ahogyan mindenki nevezi: Dodó bácsi - az egyetlen edző, aki magyar futballcsapattal európai kupát tudott nyerni. A Ferencváros labdarúgó-szakosztályá nak és a klub baráti körének elnöke, elismerik, szeretik, hallgatnak rá. Neki meg ez az élete... Az 1948-49-es bajnokságban mint játékos lett bajnok - te jó ég, micsoda csapat volt, 142 gól egy szezonban! -, s tizenöt év múltán, 1964-ben már mint a Ferencváros trénere ért a csúcsra. S nem volt megállás: a következő esztendőben, máig megismételhetetlenül, európai trófeát nyertek. Az UEFA Kupa elődjét, a Vásárvárosok Kupáját hódították el, mégpedig olyan csapatok előtt, mint a Vienna, a Manchester United, a Bilbao, s ki ne emlékezne arra az 1965-ös torinói meccsre, ahol 1-0-ra legyőzték a Juventust. Éppen harminc éve történt! „A bajnoki győzelemnél nincs nagyobb érték" - vallja a mester. „A labdarúgásban mindig is esemény volt és lesz a bajnokavatás. Sajnos, ma már az európai porondon az első fordulókban érik meglepetések a magyar klubcsapatokat, hol vannak már azok az idők, amikor a nemzetközi mezőnyben is sorozatosan megmérethettünk, volt tapasztalatunk, közelről láttuk, hol is tart a világ labdarúgása. Most éppúgy elszigetelődünk, mint Anglia annak idején." Hányán is szurkolnak a Ferencvárosnak? Nem tudni pontosan. És vajon miért? Honnan ez a kötődés? „Most készíttetünk egy olyan, több évig tartó, az ország tizenkilenc megyéjére kiterjedő felmérést, amely végre legalább hozzávetőleges pontossággal megadja: hány szurkolója, szimpatizánsa van ma a Ferencvárosnak, az oly sokszor, sokak által nemkívánatossá nyilvánított klubnak, amely a fennállása óta eltelt majd száz esztendő alatt annyi szépet és jót adott a szurkolóknak. Most éppen egy újabb bajnoki aranyat..." F. G. MAkkortájt még ritkaságnak számított a villanyfényes, síJesti találkozó. Egy ilyen ritka alkalommal Rudast egyre inkább zavarta a gyér világítás. Kereste, keresgélte a labdát, majd a mulatságra ráunva kiszólta kispadon üldögélő Gallowich Tibor szövetségi kapitánynak.- Tibi bácsi, alig látok! Mit csináljak?- Rúgj néhány „gyertyát", Feri! Mindjárt világosabb lesz - hangzott a kapitány sokszor felemlegetett, bölcs tanácsa. A két Nyilasi Tibor bajnoki öröme Kevés olyan futballista van a klub történetében, akinek a nevét a szurkolók nemcsak labdarúgóként foglalták imáikba és jó emlékezetükbe, de edzőként is fogalommá váltak. Ilyen Nyilasi Tibor, akinek a vezérletével három évvel ezelőtt is bajnokságot nyert a csapat. Nem is akármilyen jég tört meg akkoriban, hiszen már jószerével csak az életük dele felé baktató szurkolók emlékeztek a több mint egy évtizeddel azelőtti bajnoki címre. A futballdrukkerek emlékezete azonban hosszú, és akinek mégiscsak meg kell olajozni a memóriáját, íme egy rögtönzött, így korántsem teljes névsor: Simon, Szekeres, Lipcsei, Lisztes, Páling, Hrutka, Za- vadszky, BaloghTamás, Szeder... Mind Nyíl edzősége alatt lettek stabil csapattagok. Nyilasi Tibor egy évvel ezelőtt távozott az edzői posztról, ez közismert. Nem lennénk azonban igazságosak akkor, ha ne emlékeznénk arra, a mostani sikervalamiképpen az ő sikere is. O persze szerényen, de igen határozottan hárítja el ilyen értelmű célzásaimat a beszélgetésünk elején. Az eredmények - mint mondja - mindig a mindenkori edző munkáját dicsérik, akinek nap mint nap kell döntenie öszeállításról, edzésmódszerekről, az óhatatlanul felmerülő napi gondokról-bajokról.- De azért ugye örül a sikernek? - kérdem. - Teljesen megérdemelten nyerték meg a bajnokságot, ez egy percig nem lehet vitás. Ez volt a legkiegyensúlyozottabb csapat, s élt a stabil anyagi háttérrel is. Magabiztos meneteléssel értek a csúcsra, s olyanra, hogy az FTC a bajnokság mellé a kupát is megnyerje, igen régen nem volt példa. Hát hogyne örülnék - mondja szinte méltatlankodva. Kérdem tőle: véglegesen szakított volna a futballal? Válasza érezhetően megfontolt: - Jelenleg csak szurkolója vagyok a magyar futball- nak s a Ferencvárosnak. Bevallom, ebben az idényben egyetlen bajnoki meccsen sem voltam kint, s televízión is csak ritkán tudtam nyomon követni a bajnokság alakulását. Úgy érzem, a jelenlegi magyarországi feltételek közt, amikor a futball belső válsággal küzd mind a feltételrendszert, mind a szakmai szempontokat figyelembe véve, nehezen tudom magam elképzelni „tűzoltó" szerepkörben. Bár ki tudja?...- Nyilasi Tiborról kevesen gondolnák, hogy távol tartja magát a mérkőzések hangulatától...- Ki akartam kerülni azokat a pletykákat, miszerint ha egy rosszul szereplő csapat mérkőzésén meglátnak, ösz- szeszorulhat az edző gyomra, hátha engem hívnak a helyére - mint ahogy ezt az egyik napilap írta. Miattam ne aggódjon senki. És van aki kijárjon helyettem a mérkőzésekre. A Fradi serdülőben játszó Tibor fiam talán még nálam is jobban örül a bajnoki címnek. Éppúgy kint van minden meccsen, mint én annak idején tizenegy éves koromban. M. D. Feri bácsi unokáit ünnepli Rudas Ferenc, a 74 éves jobbhátvéd is megszólal, s elérzéke- nyülve dicséri a Novák-csikókat. Többször is az unokákhoz hasonlítja a mai Fradit. A most zárult bajnoksághoz kevés köze van a fél évszázaddal ezelőtti jobbhátvédnek, ám sikerük talán jobban tűzbe hozza, mint azokat, akik kiharcolták. Teljesítményük alapján Lipcsei, Lisztes, Kopunovics, a Fra- di-nevelésű Páling, valamint Simon és Neagoe - szinte a csapat fele - alkotja az unokakoszorút. A nagyapa az emlékezés hullámhosszán hirtelen lelkes ifjúvá lényegül. Azzá a Rudas Ferenccé válik, aki iskola után salakpályákon rúgja a teniszlabdát késő estig. így volt ez akkor, amikor a magyar ifjak még éltek-haltak a fociért. Szeme felvillan, miközben emlékezik. A füves pálya maga a Kánaán - vallja Feri bácsi. Egykori legnagyobb vágyának megvalósulását ecseteli. Világéletében arról álmodott, milyen jó lenne a Ferencvárosban játszani. Csakhogy 1941 őszén megrettent a hirtelen rászakadt megtiszteltetéstől. A Nagyvárad ellen akarták bedobni a mély vízbe, ám ő világösszeomlásként élte meg, hogy az akkori világ minden bizonnyal legnagyobb sztárjai közé tartozó Bodola Gyuszival és Tóth III- mal megmérkőzzön. Ki is kapott a Fradi 5-0-ra, ám a borúra derű jött néhány hét múlva. A Salgótarján ellen Rudas bemutatkozott. Kezdetben „dadogott" a lába a Ferencváros hátvédjének, ám a második félidőben a halfot játszó Sárosi Béla arra buzdította, hogy villámgyorsan robogjon fel a jobb szélen. Közeledett a Fradi B-középhez, ahonnan a „Lődd rá!" tanácsot meghallgatva: jó harmincról elsült a jobb láb, s a hálóban pattogott a labda. Visszakapcsol a mai bajnokokhoz, és Simont dicséri. Esküszik rá, ha nem a középpályán játszana, jobbhátvédként a világhírű balszélsőjét is képes lenne feltartóztatni. Úgy, mint ő, amikor a magyar válogatottal 1943 őszén Svédországban az északiak első aranycsapatát, a Nordhalt és Lied- holmot felvonultató gárdát verte 3-2-re. A háború utáni első válogatott meccsen az Üllői úti magyarosztrákon pedig Rudas Ferenc szerezte a nemzeti tizenegy első találatát. Későn jött a háború utáni bajnoki arany. Pedig a Csikós, Rudas, Lakat, Gyetvai, Nagy Andris gerincű Ferencváros bármelyik csapatot képes volt padlóra küldeni. így volt ez az 1948-49-es idényben is, amikor Deák Bamba hatvannál is több gólt szórt. Milyen volt a Ferencváros bajnokcsapatának ünneplése? Feri bácsit felemelő érzés keríti hatalmába, majd visszazökken a mába: „OÍyan fölényesen vezettünk egész éven át, hogy nem is tudom pontosan, mikor lettünk bajnokok. Nagy, ám jóval visszafogottabb volt az ünneplés, mint manapság: a szurkolók nem tépték ki a kapufát, és a háló is a helyén maradt." Az önfeledt Rudas fiesztája biztosan évekig folytatódott volna a Fradival, ha nem jön el a végzetes nap 1950. március 19-én. Ekkor a sors közbeszólt: a 23-szoros válogatott jobb lába eltört, őt végleg a civil életbe parancsolva. Játékoserényeiről hiába faggatják, mert lakonikusan csak ennyit mond:„Tízen is tehetségesebbek voltak nálam. Szerencsém volt, mert én kerültem be a Fradiba." T. Békés Sándor- Voltak, akik a látványosságot hiányolták a Fradi játékában, egyetért-e ezzel? - kérdezzük.- Nem hiszem - mondja -, hogy jogos lenne az észrevétel, hiszen csak két, időben közelebbi meccset említve példaképpen, az Újpest és a Kispest ellen kifejezetten látványos mérkőzéseket vívott a csapat. Egyértelműen a nagyszerű idegenbeli teljesítmény volt a döntő, hiszen csak Békéscsabán és Debrecenben kapott ki a csapat. A harminc forduló összképe alapján pedig nagyon is megérdemeli volt a nagy siker, amit mái önmagában is jelez, hogy három fordulóval a bajnokság befejezése előtt véglegessé vált a 25. bajnoki dm. Szóba kerül, hogy mi az ami a dicső Fradi-múltat a sikeres jelennel és a reménybeli jövővel összeköti? Albert azt mondja: a régi nagy Ferencvárosban is az volt a szerencsés, hogy kiváló volt a korosztályok ötvözete. A meghatározó játékosok hasonló korosztályhoz tartoztak, de mindig voltak olyan tapasztalt játékosok, akik rutinjukkal, tudásukkal segítették a fiatalab bak beépülését. így volt ez a; ő idejükben, de így alakul Nyilasi Tiborék generádójábar is, amikor szintén egy sereg kiváló játékos rúgta a labdát a zöld-fehér színekben.- Van-e remény a nemzetközi helytállásra, s nem jelent-e majd hátrányt Lipcsei Péter távozása a Portóba?- A reményre, a derűlátásra természetesen most is megvan minden ok, hiszen ezért szép ez a játék. Lipcsei távozása bár fájó, portugáliai helytállása tovább emelheti a ferencvárosi labdarúgók ázsióját külföldön. Az utánpótlás pedig bőséges, hiszen az ifjúsági csapatok egyre- másra nyerik a rangos tornákat. Jön majd a helyébe egy fiatalabb, aki szintén bizonyíthat. (megyeri) Idősebb Albert Flóriánnal a Fradi-múzeumban, győzelmi serlegek, trófeák és győztes csapatképek zsúfolt miliőjében beszélgetünk. Elegánsan és szabatosan válaszol. Mint mindig. Futballista és úriember. Talán ő volt az első, aki idehaza el tudta hitetni, hogy a kettő igenis összeegyeztethető. Id. Albert: Jön egy fiatalabb
