A 25. arany - FTC-labdarúgók a célban - Az Új Magyarország különkiadása (1995)
rekieuMsi toum cut UBI bajnokcsapata 1882/1963 A Ferencváros 13 éves szünet után készíthetett ismét bajnoki tablót 1995. JÚNIUS 17., SZOMBAT A Ferencváros 1940-41,-es bajnokcsapata, amely 11 ponttal előzte meg a második Újpestet! Balról: Tátrai, Kalocsay dr., Sárosi dr., Sárosi III Finta, Gyetvai, Polgár, Dimény Lajos edző. Elöl: Lázár, Szoyka dr, Csikós, Kiszely. Három „doktor'’ azóta sem játszott egyszerre a Fradiban Minden idők leggólképesebb fradistáinak közismert tablója. Mint oly sok, ez Is a Pobuda műtermében készült Az 1964-es „aranygárda”. Álló sor balról: Horváth L., Juhász, Mátrai, Mészáros József edző, Géczi, Novák, Orosz. Elöl: Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. ÄMORSZAG KÜLÖNKIADÁS MEgykori kitűnő játékvezetőnk, Vadas György me- & sélte: Az FTC a Népstadionban játszott, hajói emlékszem, a Salgótarján ellen, Albert egyik akció nyomán nagyszerű helyzetbe került, de keményen elválasztották a labdától. Odaszólt nekem:- Gyuri bácsi, nem fúj?! Szövegelésért Albert ellen ítéltem közvetett szabadrúgást, amelyből a Salgótarján gólt szerzett... Tetejébe a második félidő végén tizenegyeshez jutott a Ferencváros, de Novák Dezső - aki a legbiztosabb ítéletvégrehajtók egyike volt - kihagyta a büntetőt. Vége lett a mérkőzésnek, Albert, a csapatkapitány a történtek után nem jött oda hozzám, hogy a szokásos kézfogással megköszönje a bíráskodást, hanem anélkül futott be az öltözőbe. Úgy hozta az élet, hogy két-három héttel később partjelző voltam egy FTC-Győr mérkőzésen. Kollégám, Wottava Tibor vezette a meccset. Nyert a Fradi. Amikor Wottava lefújta a meccset, Albert először hozzám futott ki a partvonalhoz, hogy kezet fogjon velem. Akkor szívta csak el a békepipát. Ma már más a helyzet; a csók szinte kötelező koreográfiája a gólnak, az örömnek (közhely a szó: gólöröm), a sikernek. „Madam!, azt kérdezed tőlem, melyik a legjobb csók?... Te tudod, hogy fiúi és baráti csóknál egyebet nem esmé- rek, de jól látom, hogy ezeket nem is érted a te kérdésedbe..." Csokonai Vitéz Mihály néhány szóval máris jelzi, hogy milyen sokféle is lehet a csók. A sportpályán elcsattanó csók a boldogság legtermészetesebb megnyilatkozása, nincs benne semmi erotika. Az ókori olimpiai játékokról szóló irodalmi művek sehol sem említik, hogy divat volt-e a csókolódzás a görögöknél vagy sem. A versengés szelleme kizárja az érzelmek csókban való megtestesülését. Arra van utalás, hogy „az ökölvívóknak (de minden más atlétának is) ismeretlen fogalom volt a kézfogás akár a mérkőzések előtt, akár utána". Ebből következik, hogy valószínűleg nem csókolódz- tak. Danny Biederman The Book of Kisses című, 1984- ben New Yorkban megjelent könyvében viszont egy helyütt azt úja: „A csókolódzás gyakori szokás volt az ókori olimpiai játékokon a fiatal fiúk körében. Theokritosz írásai szerint Dióidész (?) tiszteletére tartották, a görög hős síremlékénél: »és az, aiki legédesebben nyomja az ajkát az ajakhoz, virágcsokrokkal megrakva tér vissza az anyjához«." Kempelen Farkas, aki 1769- ben sakkozógépet talált fel, később pedig egy beszélőgépet szerkesztett, háromféle csókot ismer. Az első a bará- tian csattanó, szívből jövő csók. Nyugodtan állíthatjuk, hogy ez még nem halt ki a sportpályákról. A másik: az akusztikailag csendesebb, érzelmi-érzéki. Az érzelmire is van ugye, nagyon sok példa. A harmadik pedig a gyűlöletes cuppantás, ami miért ne volna ma is jelen? Napjainkban ismeretes még az úgynevezett oldalazó csók (nők csó- kolódznak így, amikor nem az ajkukat, hanem az arcukat érintik egymáshoz), a kézcsók és a csókdobálás. Mellesleg ez utóbbit szörnyű és barbár szokásnak tartotta 1558- ban Giovanni della Casa olasz püspök. A filmvásznon az első csók 1896-ban, az újkori olimpiai játékok első évében csattant el. Akik adták egymásnak: May Irwin és John C. Rice. Méltók arra, hogy megemlítsük a nevüket. A visszhang óriási volt, különösen az erkölcscsőszök körében. Egy chicagói kiadó, bizonyos Herbert Stone kijelentette: „Ezek a dolgok a rendőrség botránykrónikájába tartoznak." A csók tehát - mint láttuk viharos századokat élt át. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy az 1970-es évek közepén az Angol Labdarúgó Szövetség újra elérkezettnek látta az időt, hogy fellépjen a játékosok önfeledt ölelkezése és a csókolódzás ellen. Újra - írom, ugyanis az 1930-as években a neves angol klubcsapatnál, az Arse- nalnál nem volt szabad a gól után kezet fogni, hát még - csókolódzni. „Ez egy csapatjáték - mondták" - emlékezett Feleki László, a Nemzeti Sport egykori főszerkesztője, Csók. íme egy szó, amely mindenkiben képzettársításokat indít el, ha látja, ha hallja (cuppantás), ha csinálja. A csókolódzás át-átszövi egész életünket. Jelen van a szerelemben, a politikában, a művészetekben, az irodalomban és a sportban egyaránt. A csók ott van mindenütt, ahol emberek élnek (és ott is, ahol az állatok). A csók az érzelmek megnyilvánulásának jele, s éppen ezért kiirthatatlan többek között a sportpályáról is, ahol meglehetősen nagy átváltozáson ment keresztül az elmúlt évszázadokban és évtizedekben. Nemegyszer próbálták például betiltani, állítván, hogy mégiscsak férfiatlan cselekedet, s méltatlan a sportolók versengéséhez. aki több hónapot töltött akkortájt Angliában. „Ilyen szigorúság nem volt egyik angol klubnál sem - emlékezett a nyolcvanas években, majd hozzátette: - én szeretem az összeborulásokat... Most már felejteni látszunk a tegnapot, pedig a csóktilalmat nagyon komolyan kellett venni. 1976-ban a Népsportlista, hadd legyen valami, ami őt az angoltól megkülönbözteti." Alább azonban javasolja: „A csókolózásban jobban érvényesüljön a kritikai szellem: indokolt volna olykor az ellenfél kapusát megpuszilni." A fenti két írás után Barcs Sándor is fontosnak tartotta véleményét közzétenni - a gés, amelyhez foghatót eleddig még sose láttam. Először mindkét karját az ég felé emelte, és pörgettyűként forgott saját tengelye körül, maja kúo- hant a pályáról, és jobb öklét a feje fölött rázva, cirkuszi paripaként galoppozva kerülte meg a kaput Visszajövet, az alapvonal tájékán megpillantotta feléje igyekvő társát, mire hasra vetette magát. A többiek rá. Volt Ricagni, nincs Ricagnl Mi Titkossal csak bámultunk." Ma ez már természetes... Barcs Sándor idézi egy győri olvasó levelét, amelyben az „Old Boy" azt írja: Bodnár Sanyi (1910 és 1916 között 20-szor volt válogatott) a németek ellen 1-4-ről egymaga egyenlített, mégsem csókolgatták. Nem is tűrte volna. A cikkíró konklúziója: „A mai ölelgetés, csókolózás, egymásra ugrálás valóban üldözendő elfajulása a labdarúgásnak." E sorok leírása óta tizenkilenc év telt el... És hová jutottunk? A gúla magasabb, a színház nagyobb, mint valaha! Elgondolkoztató, amit Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mond a csókolódzásról: „Nekem egyetlen csók tetszik a sportpályán, s legtöbbször megsiratom: amikor a gong végén, több sebtől vérezve egymásra borul a két ökölvívó. Az ellenfél csókja több, mint a kézfogás." Akár tagadjuk, akár nem: a csók minden eddiginél nagyobb karriert ér el a sportpályán. Az élet felfokozott élésének tökéletes kifejezése, a szórakoztatás fontos láncszeme. És legyen bár ellentétes bárkinek is a véleménye, én bevallom és kimondom: nekem tetszik a futballpályán adott csók. Bárha én adhatnám, vagy kaphatnám! És nem értek egyet Anonymus aforizmájával, mely szePezsgőbontás a Debrecen elleni 3-3 után. Balról: Dóra János szertáros, Kuznyecov, Simon, Nagy és Bodnár József masszőr ban Kocsis L. Mihály - annak idején a lap munkatársa - kifejtette ellenvéleményét az Angol Labdarúgó Szövetség fellépése ellen: „A hírt a legkülönfélébb módon veszik tudomásul a szigetországban éppen úgy, mint szerte a világon - írta. - Azért nem tetszik nekem ez az ölelkezési és csóktilalom, mert azt érzem mögötte: Tilos örülni a gólnak." A rövid jegyzetre néhány nappal később Tahi László válaszolt a Magyar Nemzetben, és tulajdonképpen megvédte a csókolódzást: „Igenis csak csókolózzék a magyar futbalMagyar Hírlapban. (Ma ez elképzelhetetlen. A napilapok rovataiban ugyanis a politikai publicisztika mindent kiszorít.) Csakhogy Barcs - a másik két írással ellentétben - azt javasolta: „Ne csókolóz- zunk, fiúk! Ami sok, az sok. Nekem már régen szúrja a szememet. Olyan régen, hogy pontosan, napra meg tudom mondani mióta. 1953. december 14-én Genovában jártam Titkos Pállal, az MLSZ akkori főtitkárával. Ricagni rúgott egy gólt a csehszlovák hálóba. S ekkor következett be az a látványos örömőrjönrint „minden adott vagy kapott csók megrövidíti az életünket". Csókolóddzatok hát ti is, ünnepelt ferencvárosi fiúk! Kő András KISSING ZONE Szabad a csók!
