FTC-Bp. Honvéd nemzetközi labdarúgótorna, 1980. augusztus 2-3.

céjében Gonda Misi bácsit, a szer­tárost. Az öreg már tapasztalatból tudja, hogy mikor lehet támadás­ra számítani, rendszerint próbál menekülni, de soha nem jut mesz- sze. A pálya kijáratánál többnyi­re elkapják, visszavonszolják, s aztán — repül. Csobban a víz, s mikor a szertáros kidugja a fejét a habokból, a fiúk hosszan kez­dik ecsetelni: jó lenne, ha Misi bá' néha megmosakodna, hogy ne mindig rájuk háruljon a fürdetés feladata . . . Gonda Mihály egy-egy akció után hosszan zsörtölődik, de is­ten igazából nem haragszik a já­tékosokra. Ilyen egy ideális szertáros! De milyen az ideális futballista fe­leség? Égy komputer a következő választ adta a kérdésre, amelyet a kispestiek előszeretettel hangoz­tatnak: 1. megértőnek kell lennie, ha férje csapata kikapott, 2. a mérkőzésekről egy szót se szóljon, 3. minden zokszó nélkül engedje edzésre házastársát a nap bármely órájában, még akkor is, ha kabátja zsebében idegen telefonszámot ta­lál, 4. Pelé után a férjét tartsa a vi­lág legnagyobb játékosának, s a szabályokat nem szabad jobban tudnia, mint élettársának. Ha már az ideális emberek fel­sorolásánál tartunk, hadd mutas­sunk be végezetül egy mindenre figyelő, mindig ,,résen" levő me­nedzsert is: Östereichel Emilt . . . A vele kapcsolatos történet az argentínai Rosarióból való. A Fe­rencváros játékosai egymás után szálltak ki a buszból és vonultak be a szállodába, hogy az első tú­ramérkőzés fáradalmait kihever­jék. A hallban két csinos fiatal lány ült, akik másodpercek alatt szemezni kezdtek az egyik jóké­pű ferencvárosi játékossal. A kivá­ló labdarúgó már-már fontolgatta a dolgot, hogy odamegy a höl­gyekhez, de a menedzser meg­előzte. Néhány szót duruzsolt a lányok fülébe, mire azok elhúz­ták a szájukat, s többet rá sem néztek a magyar fiúra. Főszereplőnk nem értette a dolgot, még próbálkozott jópo- fáskodni, de minden hiábavaló volt. A túra utolsó napján tudta meg a lányok hátatfordításának okát: a menedzser azt súgta ne­kik, hogy ő csak a fiúkat szereti. S hogy miként magyarázta Östereichel Emil a tettét: ha egy játékos a túra idején lányokkal foglalkozik, akkor nem tud eléggé a játékra összpontosítani. L. Kelemen Gábor Jancsika neve először az Üllői úti pálya villanyújságján . . . komról. Az ugyancsak akkor ide igazolt Péterrel mutatkoztunk be, egy kicsit egymást is bíztattuk . . . Miként játszottam? Azóta csaknem valamennyi bajnoki ta­lálkozón résztvettem, s mindig fontos feladatot kaptam. Azt hi­szem ez önmagáért is beszél. Vé­dőjátékos vagyok, s bár nem óri­ás, hiszen a 175 centis magassá­gom mellett csak 62 kiló a sú­lyom, tehát Herkulesnek sem tart­hatnak, mégsem ijedtem meg a nagy feladatoktól. Ahány mérkő­zés, annyi új ellenfél volt szá­momra kiosztva, s egyik ellen sem volt könnyű dolgom. Sokan azt gondolnák, hogy Töröcsiket soro­lom a legkellemetlenebb ellenfe­lek közé, igaz, nem könnyű ellene játszani. Törőt még a BVSC-ből ismerem, ez kis előnyt jelentett, de ettől függetlenül megváltozott a játéka. A legkellemetlenebb a ta­tabányai Csapó Károly volt, igen sokat fut, hirtelen vált ritmust, jól is cselez, szóval: aki ellene sikerrel akar helytállni, alaposan össze kell, hogy szedje magát. Az első bajnokit a pécsi MSC el­len játszottam, az első és eddigi egyetlen gólt viszont a Dunaúj­város ellen szereztem. Persze, hogy erre is szívesen emlékezem vissza: Takácstól kaptam labdát, s végül nyolc méterről úgy lőttem a hosszú sarokba, hogy a kapufa is besegített. Érdekes bajnokság volt, kár, hogy nem tudtunk előbbrelépni, bizony elvesztettünk néhány olyan pontot, amelyet nem illett volna. S így aztán elúszott a nem­zetközi kupa szereplésünk is, ame­lyet nagyon sajnálok. Mert mind­nyájunknak a fejlődése, tapaszta­latszerzése érdekében is sokat je­lenthetett volna ha nemzetközi erőpróbákon veszünk részt. Majd jövőre. Mindent megteszünk, hogy feljebb jussunk a bajnoki táblázaton és ott legyünk a nagy európai tornák egyikén. Magamról még szeretném el­mondani, hogy nagyon kelleme­sen telt el az első évem a Ferenc­városban. De nem is mondhatnék mást, hiszen ez volt a vágyam, s ez beteljesült. A szereplésemmel viszont nem vagyok elégedett, erősödnöm kellene, hogy a közel­harcokban még eredményesebb le­gyek, kevés még a rutinom, tech­nikai és taktikai téren is bőven akad tennivalóm. De azt hiszem lesz is alkalmam a fejlődésre, hi­szen november 13-án mégcsak 25 éves leszek, tehát nem tarto­zom az öreg játékosok sorába. Egyébként szeretném elárulni, hogy az én születésnapon a kis­lányomnak is a születésnapja . . . Ő ugyancsak november 13-án szü­letett, idén lesz kétéves. A Brugge ellen kezdtem, s most ismét a bajnoki címet nyert belga csapat ellen készülünk. Bá­lint László együttese tavaly óta jobb, eredményesebb, sikeresebb csapat lett. S ebben egy fradis- tának is szerepe van! Erre kicsit mindnyájan büszkék vagyunk. . ." Jancsika Károly monológját lejegyezte: Kozák Mihály 9 imból „Hogy rohan az idő! Mintha teg­nap történt volna, úgy emlékezem arra a tavalyi nyári napra, amikor beteljesült sokéves álmom, s be­mutatkozásra készülhettem a Fe­rencvárosban. Hosszú reményke­dés előzte meg, amíg a zöld—fehér színekben pályára léphettem. Mert mindig reménykedtem, hogy egyszer Üllői úti labdarúgó leszek! Annak idején a BVSC-ben kezd­tem, Farkas József volt az első edzőm, a vasutasoktól a Postás­hoz, aztán a Volánhoz, a Kossuth KFSE csapatához, s a 22. Volán­hoz vezetett az utam, onnan ke­rültem tavaly a Fradiba. S nem is akármilyen mérkőzésen volt a pre­mierem, hiszen egy világhírű csa­pat, a belga Bruges ellen léphet­tem először pályára. Nem taga­dom, keveset aludtam a találkozót megelőző éjjelen, egyre az járt a fejemben, miként sikerül a bemu­tatkozásom, nem vallok-e szé­gyent, mit mondanak majd a játé­Egy éve a Fradiban

Next

/
Thumbnails
Contents