Honvéd-Fradi jubileumi labdarúgótorna (1974. augusztus 10-11.)

„PÚPOS”

Az volt a szokása, hogy ott a jobb szélen többször mélyen visszahúzódott saját térfelére, s nagy figyelemmel kísérte, mi történik a labdával. Ha lehetett, maga is megszerezte, aztán leadta valamelyik társához, legszívesebben Bozsikhoz, vagy még inkább az elöl tartózkodó a jobbösszekötőhöz. Ebben a pillanatban aztán Budai Laci már nagyon jól tudta, mit kell tennie. A rövid lábú és rövid nyakú szélső vállai közé kapta a fejét, s elkezdett úgy száguldani a partvonal mellett, mint valami felszállni készülő lökhajtásos a kifutópályán. Aztán nem volt vitás, hogy a legjobb pillanatban puhán szállt eléje Kocsis labdája. S ember lett légyen a talpán az a védő, aki utolérni vagy szerelni tudta volna Púpost. Egy-egy mérkőzés során tu- catnyiszor ismétlődtek meg az ilyen és hasonló variációk, melyeknek az volt a befejezése, hogy pontosan érkeztek a jól ívelt beadások a kapu elé, vagy pedig a lövések a kapura. Mert amikor Budai nekidurálta magát, legtöbbször jól vette célba a kapu alsó vagy felső sarkait. Ám ő mindig jól meggondolta magát, lőjön-e vagy beadjon, hiszen a lövés és a kapura fejelés mesterségét abban az időben a Bp. Honvéd aranycsapatában a belsők még nálánál is jobban értették.

Huszonegy évesen került került be a magyar válogatottba még 1949-ben és 10 esztendő leforgása alatt 39 alkalommal húzta magára a címeres mezt. Két világbajnokságon szerepelt, 1954-ben Svájcban és 1958- ban Svédországban. Vitrinjében 5 magyar bajnoki aranyérem — ebből az elsőt még az FTC csapatában szerezte —, 1 világbajnoki ezüst és 1 olimpiai aranyérem csillog, amit 1952-ben szerzett Helsinkiben, a legnagyobb magyar olimpiai diadalok idején.

Budai László, a Magyar Néphadsereg 46 éves alezredese ma is megbecsült tagja a magyar labdarúgó társadalomnak. Évek hosszú sora óta mesteredzője a KFSE-nek.

Budai II László

Fej vagy írás? Baloldalon Bene Ferenc — Jobbról Komora Imre csapatkapitány, aki ma a szakosztály technikai

vezetője