Kraus, Naftali (szerk.): Izrael fohásza. A zsidó újév imarendje - Klasszikus zsidó művek magyarul 3. (Budapest, 1997)

Sáchárit - Reggeli imák mindkét napra - Ámidá ismétlése 1. napra

SÁCHÁR1T ÁMIDÁ ISMÉTLÉSE AZ ELSŐ NAPRA 132 És óceánokban a mélységes mélység Csak azért jött létre, ősapák sarkköve, Hogy e napon dalunk meghallgatást nyerne. Az alapkő, melyet hajdan megvetettek, Négy ősanyánk e nap így hallgattatták meg. Aki gyermekiért sírt, és esedezett Hallotta ״ne sírj, mert még sok gyermeked lesz!” A vörös Ézsau, látván hogy nem terhes, Megkívánta Ráchelt, és Ráchel megrettent. Sokat imádkozott bizony az ősanya, Nehogy ama vadnak legyen martaléka. Isten emlékezett önzetlen tettére, Nővére magzatát váltsa lánygyermekre. E mai nap rá is emlékezett Isten, Hagyta, Dina előtt hogy József szülessen. Cserépként törte meg a természet sorát, Hogy Izrael törzse szaporítsa hadát. Isten meghallotta apjuk dorgálását, S kettővel növelte törzseinek számát. Magtalanságáért elfordultak tőle, Később mégis az ő fia jutott élre. Az emlékezés szent napján fiairól Megemlékeznek, mint az ősanyjukról. Közösség, majd az előimádkozó: Örökké fog uralkodni az Örökkévaló, a te Istened, Cion, nemzedékről nemzedékre, halleluja! Te, a Szent meg Izráel dicshimnusza közt trónolsz. Isten, kérünk. (Zsoltárok 146:10., 22:4.) Kinyitják a frigyszekrényt. Az előimádkozó soronként mondja, majd ismétli a közösség. אוההתא Te vagy* az Istenünk égen és a földön, התא אוה Te vagy... Ábécé sorrendben írt ének. Az ismeretlen szerző bibliai forrásokból merít, mint pl. Énekek Éneke (5:10.), Zsoltárok (33:9., 91:1., 145:18.); Jesájá (59:17.) és Jób (26:7.).

Next

/
Thumbnails
Contents