Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Biblia 7. - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból (Budapest, 2008)

Vájikrá (3Mózes 1-5)

9 Vájikrá (3Mózes 1-5.) szerek oltárának az Örökkévaló színe előtt, mely a gyülekezés sá­­torában van; és a tulok minden vérét öntse az égőáldozat oltárá­­nak alapjára, mely a gyülekezés sátorának bejáratánál van. 8. És a vétekáldozatra való tuloknak minden zsiradékét vegye le róla; a zsiradékot, mely befedi a beleket és mind a zsiradékot, mely a be­­leken van; 9. és a két vesét meg a zsiradékot, mely rajtuk van, mely a vékonyán van; meg a hártyát, mely a májon van, a vesék­­kel együtt távolítsa el, 10. amint leveszik a békeáldozatra való ökörből, és füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozat oltárán. 11. És a tulok bőrét, meg minden húsát fejével és lábszáraival együtt, meg a beleit és ganaját 12. vigye ki az egész tulkot a tá­­boron kívülre, tiszta helyre, ahová a hamut öntik, és égesse el azt a fán a tűzben; ahová a hamut öntik, ott égessék el. A község áldozata 13. Ha pedig Izrael egész községe téved, azáltal, hogy el volt rejtve valami a gyülekezet szemei elől, és tesznek egyik ellen az Örökkévaló minden parancsolatai közül és bűnbe esnek; 14. de kitudódik a vétek, amellyel vétkeztek, akkor áldozzon a gyüleke­­zet egy fiatal tulkot vétekáldozatul és vigyék azt a gyülekezés sá­­tora elé. 15. És tegyék rá a község vénei kezeiket a tulok fejére az Örökkévaló színe előtt, és vágják le a tulkot az Örökkévaló színe előtt. 16. És vigyen be a fölkent pap a tulok véréből a gyű­­lekezés sátorába. 17. És mártsa a pap az ujját a vérbe és fees­­kendjen hétszer az Örökkévaló színe előtt a függöny felé. 18. A vérből pedig tegyen az oltár sarkaira, mely az Örökkévaló színe előtt, mely a gyülekezés sátorában van; és mind a vért öntse az égőáldozat oltárának alapjára, mely a gyülekezés sátorának bejá­­rátánál van. 19. És mind a zsiradékét vegye le belőle és füstölög­­tesse el az oltáron. 20. És úgy tegyen a tulokkal, amint tett a vé­­tekáldozatra való tulokkal, úgy tegyen vele; és engesztelési szerez értük a pap és bocsánatot nyernek. 21. Azután vigye ki a tulkot a táboron kívülre és égesse el azt, amint elégette az előbbi tulkot; a gyülekezet vétekáldozata az. A fejedelem áldozata 22. Amidőn a fejedelem vétkezik és tesz egyik ellen az Örök­­kévaló, az ő Istene minden parancsolatai közül, amiket nem sza-

Next

/
Thumbnails
Contents