Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Antológia a Judaizmus témáiból - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 8. (Budapest, 2009)
Elméleti témák - 1. Zsidó történelem
21 Zsidó történelem lásával, amikor a zsidó nép végleg elkerült földjéről, és a szétszóratásban szellemi és fizikai veszélyeknek kitéve kellett identitását és vallásközösségét megtartania.27 A Talmud28 igen érdekes leírással jellemzi Jeruzsálem pusztulásának okát. Leírja, hogy vita támadt Jeruzsálem lakói között. Ugyanis annak ellenére, hogy a város az ostrom idejére kellő tartalékokkal rendelkezett, egyes feldühödött lakók, úgynevezett ״birjonim” (םינוירב), úgy gondolták, hogy a népet a rómaiak elleni harcra kell kényszeríteni, és ezért felégették a tartalékokat. Jochánán rabbi felismerte a helyzetben rejlő veszélyt, kilopakodott a városból és megjelent a hadvezér Vespasianus29 előtt. Jochánán rabbi a később legendává vált ״Add nekém Jávnét és a bölcseket!” kéréssel fordult hozzá. A talmudi bölcsek értelmezésében30 Jochánán rabbi óriási lelki erővel és vízióval ismerte fel a pillanatnyi helyzetet, és ráérzett arra, hogy a zsidó nép eddigi szellemi centrumát, a Szentélyt egy időhöz és helyhez nem kötött tevékenységnek kell felváltania. Ebben a szellemben a Talmud lefekteti, hogy ״Amióta elpusztult a Szentély, nincs az Örökkévalónak más helye a világon csakis a háláchá négykönyöknyi területe”.31 Ezzel a vízióval gyakorlatilag fordulatot vett a zsidó szellemiség, és ez eddiginél is nagyobb hangsúly került a tanulásra, a Tóra értelmezésére. Ez már csak azért is fontos epizód, mert ezáltal még inkább megérthetjük a háláchá szövevényes forrásainak és a legapróbb részletek abszolút tiszteletbentartásának mély gyökerét a vallásos zsidó lélekben. Az ókori szekták utódai A rabbinikus zsidóságtól való elszakadásra jó példa még az ókor végén a karaiták története. Ez az eset tanulmányunk szempontjából azért is érdekes, mert a karaiták filozófiája — ahogy azt alább majd részletezzük - éppen azt a rendszert vonta kétségbe, amely a Biblia értelmezésében a többség véleményét abszolút, mindenkire vonatkozó szabálynak fogadja el. A karaiták különválása 6-11. századra nyúlik vissza, amikor Babilóniában erős zsidó közösség élt és viszonylagos autonómiával rendelkezett. A közösségnek politikai és szellemi vezetője a rés gáluta (״a diaszpóra feje”) volt. Ez az időszak nagyjából egybe esik a Talmud lezárásának, végső megfogalmazásának idejével is. Ez még jobban megerősítette a Szóbeli Tan jelentőségét és kötelező mivoltát. Ekkor jelent meg a rés gáluta dinasztiájából származó Ánán ben Dávid (715-811), aki - a rabbinikus források szerint - személyes politikai érvényesülése érdekében szembefordult a rabbinikus zsidósággal és egy új (bizonyos szempontból megújított) szellemiséggel tóttá a karaiták zsidó szektáját. A szekta elsősorban azt hirdette, hogy az írott Tanhoz kell 27 A diaszpóra problémájának teológiai értelmezését megkönnyítette az, hogy a száműzetés és az azt követő megváltás mindig is közismert fogalmak voltak a zsidó hagyományban. Mózes két helyen is (3Mózes 26.; 5Mózes 28:15—69.) részletesen megjósolja, hogy milyen kegyetlen üldöztetésben és szétszórattatásban lesz része a zsidó népnek, ha arra rászolgál. 28 Gitin 55b-56a,b. 29 Titus Flavius Vespasianus, aki ebben az időben lett császár (uralkodott 69. december 21. - 79. június 24. között). A Talmud szerint (Gitin uo.), Jochánán rabbi úgy hatott rá, hogy csodálatos módon megjósolta, hogy császár lesz belőle, és valóban még beszélgetésük közben érkezett a jó hír, hogy ő lett Róma uralkodója. 30 A fent idézett talmudi részben a bölcsek valójában vitáznak arról, hogy helyesen járt-e el Jochánán rabbi. Nem kellett volna-e, inkább a Szentély megóvását kérnie? Egyes bölcsek azonban rámutatnak, hogy helyes volt, amit tett, mert ha túl sokat kér, akkor semmit sem kap. 31 Talmud, Bráchot 8a.
