Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2011)
Ros Hásáná - A zsidó újév
43 Ros hásáná: Beszámoló Másrészt viszont a fiúk kiáltásai nem hagyták nyugton a lelkem, és még mélyebb szánalmat ébresztettek a szívemben. A micva talán valóban, még önmagában is megóvhatja őket ebben a veszedelmes időben. Többen az ott ácsorgók közül, akiket megrendített a fiúk kiáltozása, szintén könyörögtek nekem, hogy menjek be a blokkba, bizonygatva, hogy ״még mindig bőven van idő”, hogy ״azokat, akik épp egy micva teljesítésével vannak elfoglalva, nem érheti baj”, és még több ehhez hasonló érvvei igyekeztek meggyőzni. r Úgy döntöttem, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, nem utasíthatom el a könyörgésüket. Nem voltam képes engedni a fiamnak. Azonnal alkudozni kezdtem a kápókkal. Ok makacsul megtagadták, hogy beengedjenek, míg végül már úgy éreztem, hogy hamarosan túl késő lesz, és a lehetőség végleg tovatűnik. Ám több egyén intenzív könyörgésének és egy hamarjában, ott a helyszínen összegyűjtött nagy összeg lefizetésnek köszönhetőén végül beadták a derekukat. Mindazonáltal figyelmeztettek, hogy ha hallom, hogy megszólal egy harang a tábor bejáratánál, jelezve, hogy megérkeztek az SS-ek, abban a pillanatban az én sorsom is megpecsételődött a fogva tartott fiúkéval együtt... Ok, a kápók, akkor már semmilyen körülmények között sem lesznek hajlandóak kiengedni engem. Ekkor beléptem a fiúkhoz, de előtte még tettem egy jelentős óvintézkedést: utasítottam a fiamat, Zálmán Léibet, hogy álljon őrt a tábor kocsiútja mentén, és kellő távolból figyelje a tábor kapuját. Amint megpillantja a kapuhoz közeledő SS-katonákat, rohanjon vissza, és tudassa velem, s így akkor nekem még marad időm, hogy azonnal elhagyjam a blokkot - a tekiot kellős közepén is akár. Akkor, abban a pillanatban, ez a cselekedetem talán azt tükrözte, milyen kevéssé tartottam becsben a saját életemet. Ki tudhatta akkor Auschwitzban, hány napja van még hátra az életéből? Minden egyes nap zsidó testvéreink ezrei, tízezrei pusztultak el a gázkamrákban vagy a keserves, megerőltető munkától, hullottak, akár a lekaszált fű. Az életünknek nem volt értéke. Döntésemnek bizonyára ez volt a legfőbb indítéka... Dróse a Szenteknek Hol van az a toll, az az író, az a szerkesztő, aki papírra vetni lenne képes szívem érzelmeit abban a pillanatban, amikor beléptem a lezárt börtönblokkba? Az csupán az Örökkévaló egyik csodája, hogy amikor megpillantottam azt a tengernyi fiatal szempárt és a fülem megtelt azzal a szívet tépő zokogással és a Mennyeket szólító kiáltozással, a szívem nem szakadt meg rögtön, és nem tört darabokra. Felkiáltottak: ״Rebbe! Rebbe! Irgalom! Irgalom!”, és még hasonló szavakat, amiket nem tudtam pontosan kivenni. Sokan közülük a tanítványaim voltak, és a közösségem gyermekei. Amikor elkezdtem: ״Min hámécár káráti... - Nyomorúsá
