Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)
Jom kipur - Az engesztelés napja
87 Jom kipur: Chászid filozófia Számos Tóra-magyarázó szerint Nádáb és Ábíhu halála nem büntetés volt, hanem annak egyenes következménye, hogy olyan magas szellemi szintekre emelkedtek, hogy lelkűk már nem volt képes testükben maradni. Miután teljesen magával ragadta őket az Örökkévalóhoz való ragaszkodás érzése (dvékut), nem tudtak visszatérni a materiális élethez. A szellemi tapasztalat nem lehet elszigetelt Nádáb és Ábíhu sorsa azonban ez utóbbi értelmezés szerint sem volt helytálló, hiszen cselekedetüket az ön-érdek hatotta át. Azért haltak meg, mert lelkűk az Örökkévalóhoz akart ragaszkodni, Vele abszolút egységben akartak lenni. Nagy vágyakozásuk közben szem elől tévesztették azt a célt, ami elérése érdekében teremtette az Örökkévaló a világot. A szellemi és fizikai világ többi teremtményéhez hasonlóan, ők is azért lettek teremtve, hogy az Örökkévalónak legyen ״lakhelye az alanti világban”. Azáltal, hogy elhagyták a fizikai világot, - még ha azzal a céllal is, hogy az Örökkévalóhoz még közelebb kerüljenek - szembe kerültek azzal a céllal, ami érdekében az Örökkévaló teremtette őket és az egész világot. Lelkünk legmélyebb vágyakozásainak és vallásos érzületünknek materiális létünk realitásaihoz kell kötődniük. A szellemiség nem a mindennapoktól elkülönülő, azokhoz hozzáadott, extra dimenzió, hanem egy olyan eszköz, melynek segítségével magasabb szintre emelhetjük mindennapi életünket. A szellemi és materiális világ összeegyeztetésével nemesítjük a világot, szentséggel hatjuk át és az Örökkévaló Jelenlétének méltó lakhelyévé változtatjuk. Békével jönni, hogy békével mehessünk A materiális és szellemi világ összeegyeztetését a Talmud világosan szemlélteti. Négy bölcs ״lépett be a Párdészba” (szó szerint: gyümölcsöskertbe), az az a Tóra rejtett mélységeiben rejlő gazdag értelmezések között “barangoltak”, és annyi misztikus jelenésben volt részük, amit képtelenek voltak feldolgozni. Egyikük ״látott és meghalt”, a másik ״látott és megzavarodott”, a harmadik ״kitépte az ültetvényeket” (vagyis félreértelmezte és félremagyarázta őket). Csupán Rabbi Ákivá ,jött békével és ment békével”141. Rabbi Ákivá volt az egyetlen, aki ״ment békével”, mivel ő volt az egyetlen, aki “jött békével”. Nem csupán misztikus tapasztalatokért jött. Nem azért lépett be a Párdészba, hogy kielégítse az Örökkévaló utáni váChágigá 14b. 141
