Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó őszi Nagyünnepek - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 7. (Budapest, 2009)
Szimchát Tóra - A Tóra örömünnepe
135 Szimchát Tóra: Chászid filozófia Egység a táncban Tanultak és tanulaltanok egyképpen vesznek részt a Szimchát Torá örömünnepében, mert ez az ünnep olyan részét érinti a léleknek, mely határtalan természetű lévén, teljességgel ellene van mindenféle osztályozásnak és rangsorolásnak. A léleknek ezen a szintjén nincs különbség egyik zsidó és a másik között. Az alapvető közösség, mely mindannyiunkat összeköt, arra indít, hogy kéz a kézben táncoljunk, együtt, megfeledkezve a személyes külnbségekről, melyek egyébkor falakát és határokat képezhetnek ember és ember között. A Tóra ״lába” A hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jichak Schneersohn rabbi (1880- 1950) szokta volt mondogatni, hogy Szimchát Torá alkalmával maga a Tóra vágyik a táncra - de minthogy a Tóra-tekercsnek nincs lába, nekünk, zsidóknak kell a lábaként szolgálnunk, és körülhordozni az emelvény körül a zsinagógában.197 A lábnak nincs független akarata, tökéletesen alá van rendelve a fejnek, amely irányítja, engedelmeskedik a kívánságainak kérdés nélkül. Ilyen mély és teljes a mi önkéntes alárendelődésünk a Tórának Szimchát Torá idején, túllépünk önnön személyes, individuális létezésünkön, és a ״Tóra lába” leszünk. Ez a metafora a Tóra tanulmányozásában való egész évi előrehaladás szükségességére is figyelmeztet, minthogy a láb mint szimbólum az előrehaladás fogalmával kapcsolódik össze szorosan. Ez az előrehaladás hatással van a Tórára magára és a zsidó népre is, mert amint a láb képes eljuttatni a fejet olyan helyekre, melyeket egyedül nem volna képes elérni, a zsidó nép képes a Tórát felmagasztalni és a lényegét napvilágra juttatni. férfiak felmondják az Átá háretá kezdetű verseket, felelgetős formában. Ez a két momentum is arra emlékeztet, hogy a Szimchát Torá korlátokat nélkülöző ünneplésének is van kapcsolata a Tóra intellektuális dimenzióival: a racionális és a térmészetfeletti dimenziók a Tórában ugyanis elválaszthatatlanok! 197 így is érthetjük az ünnep leírására szolgáló ״közös örömünk ideje” formulát: a boldogságunkat nem csak az egész zsidó néppel osztjuk meg, a Tóra maga is részt kíván ebből az örömből.