Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó vallás tizenhárom hitelve - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 6/2. (Budapest, 2008)
7. Mózes próféciájának felsőbbrendűsége
7. Mózes próféciájának felsőbbrendűsége 202 zésről már tudod, mi mondatott neki, s mit mondott neki az egész:359 "Ma láttuk, hogy Isten az emberrel szól". Ellenben prófétáink köziül mind azok, kik Mózes után éltek, ismered kifejezés módjukat minden viszonyaikban, s hogy ők intők szerepében intézték szózatukat az emberekhez, hogy tartsák meg Mózes Tóráját, fenyegetvén azokat, kik azt tekinteten kivűl hagyják és ígéreteket tevén azoknak, kik azon vannak, hogy azt kövessék. Mi pedig azt hisszük, hogy így lesz az mindég, amint mondva van:360 "Nem az égben van az". "Ami számunkra és gyermekeink számára mind örökké".361 És így is kell, hogy legyen. Mert ha valami a tökéletesség netovábbja a maga nemében, akkor lehetetlen, hogy kívüle valami találkozzék a maga nemében, hacsak nem hiányos tökéletesség tekintetében vagy úgy, hogy az egyenlő vegyüléket túlhaladja, vagy pedig attól hátra marad, mely ama nem egyenmértékének a netovábbja. Mert minden vegyülékben, mely ama egyenmértéken till megy, vagy fölösleg, vagy hiány lesz. így van ez a Tórára nézve is, amint az az ő egyenmértékéből ki lett magyarázva, mondván:362 "Igazságos szabványok és jogtételek". Tudva levő, hogy cádikim annyit jelent, mint "Egyenlőmértékűekk". S valóban, ezek oly cselekmények, melyek sem terhesek, sem fölöslegesek, mint péld. a remete vagy zarándok élete s. a. t. sem hiányosak, melyek falánkság és kicsapongásra vezetnek, úgy hogy az ember erkölcsi és értelmi tökéletessége hiányt szenved, amint az a népek esztelen törvényei következtében történik, S ha majd ez értekezésben beszélni fogunk a szabványok indokairól ki fog tűnni egyenmértékük és bölcsességük, amennyiben szükkséges, hogy ez kitülnjék. Ez okból lett mondva:’63 "Az Örökkévaló tana tökéletes". Hanem aki azt véli, hogy nagy és nehéz teherrel jár, s nagy bajt okoz, mind ez téves felfogás. Sőt ki fogom erre tüntetni, hogy valójában mily könnyűséggel jár az a tökéleteseknél, amiért is mondatott:364 "Mit kíván tőled az Örökkévaló, a te Istened". Az mondatott továbbá:365 "Sivatag voltam-e én Izraelnek", Mindez, bizonyára, vonatkozik az erényesekre. Ellenben a gonosz, erőszakos és önkénnyel telt emberek, ártalmas és elviselhetetlen dolognak tartják, hogy itt egy bíró létezzék, aki a túlhatalmaskodást akadályozza, ugyancsak alávaló szenvedélyek embereinél, a legelviselhetetlenebb valami, hogy akadályozva vannak a kéjvágy ban, s hogy büntetést szenved annak elkövetője. Hasonlóképpen minden istenfélelem nélküli nagy tehernek tekinti a gonoszban való akadályoztatást, melyet teljesíteni akarna rossz erkölcsei következtében. Nem kell pedig párhuzamba hozni a Tóra könnyedségét vagy 359 5Mózes 5:21. 360 Uo. 30:12. 361 Uo. 29:28. 362 Uo. 4:8. 363 Zsoltárok 19:8. 364 5Mózes 10:12. 365 Jeremiás 11:51.