Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó vallás tizenhárom hitelve - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 6/2. (Budapest, 2008)
6. A prófécia létezése
177 Maimonidész: A tévelygők útmutatója elcsodálkoznak nagyban azon, hogy ama képzelődéseket észlelik, s azt gondolják magukban, hogy tudományokat sajátítottak el tanulmányozás nélklül, ebből aztán nagy zűrzavarok támadnak felette fontos elmebeli dolgokban, s összekeverednek aztán igazi dolgok képzeletbeli dolgokkal csodálatos vegylülékben, s mind ez a képzelő tehetség ereje és a gondolkodó tehetség gyöngeségénél fogva, melynek nem jutott semmi, értem, hogy nem ment át a valóságba. Tudva levő dolog, hogy ezen osztályok mindegyikében nagy száma van a fokozatoknak. Az első két osztály mindegyike két részre oszlik mint magyaráztuk. Még pedig, a kifolyás, mely ama két osztály mindegyikéhez eljut, vagy oly mennyiségű lesz, hogy az egyént tökéletesíthesse, s nem több, vagy pedig oly mennyiségű, hogy több lesz a tökéletesítésére annyival, amennyivel mást is tökéletesíthet. Az első osztályra nézve pedig, ez a bölcseké, lehetséges, hogy az, ami az egyén gondolkodó tehetségére kifoly, oly mennyiségű, hogy a búvárkodás és értelmiség emberévé teszi, ki tudománnyal és ismerettel bír, de nem érzi magát indíttatva mást tanítani, sem müveket szerkesztem nem bírván erre kedvvel és képességgel. Lehetséges továbbá, hogy a kifolyás oly menynyiségü lesz, hogy arra indítja őt, miszerint szerkesszen szükségképpen műveket és tanítson. Szintúgy áll a dolog a második osztályra nézve is. Olykor részesül annyiban a próféciából, amennyivel a próféta tökéletesbül, több ennél nem, olykor meg annyival részesül abból, hogy az emberekhez szózatot intézni, őket tanítani, s rájuk tökéletességéböl kifolyást eszközölni kényszerül. Már volt szó róla, hogy ezen hatványozott tökéletesség hiányában a tudományok nem lettek volna könyvekbe foglalva, a próféták nem nyerték volna meg a embereket az igazság megismerésére. Mert tudós nem foglal könyvbe valamit önmagának, hogy önmagát tanítson arra, amit már tud, hanem ezen intellektus természete olyan, hogy örökösen kifolyást eszközöljön, s e kifolyást folytatólagosan teijessze attól, aki azt elfogadta, másikra aki azt követi, mígnem akad oly egyénre, akin túl ama kifolyás nem terjedhet ki, hanem csak tökéletesíti, amint ez értekezés fejezeteinek egynémelyikében egy hasonlatossággal kifejtettem. E tárgy természete magával hozza, hogy a ki a kifolyás ama hatványozott mértékéhez vitte, hogy szózatot intézzen az emberekhez minden áron, akár elfogadtatik az tőle, akár nem, sőt még akkor is, ha önmagának kárt is okoz, elannyira, hogy találunk prófétákat, akik szózatot intéztek az emberekhez, míg meg nem ölettek. Az a kifolyás indítá őket és nem engedte őket nyugodtan élni és veszteg maradni semmi szín alatt, s bár nagy szerencsétlenség érte őket. Ezért találod, hogy Jerémiás, miután az idejében élő istentagadó törvényszegők részéről kijutott neki a gyalázatból, mellyel prófetiájának véget vetni törekedtek, hogy ne szólítsa őket az igazságra, melyet megvetettek, ő pedig ezt el nem viselhette, - oda nyilatkozott:266 "Mert Isten szava szégyenemre lett és gyalázatomra egész nap. Már azt gondoltam, nem fogom többé említeni, s nem szólok többé az ő nevében, hanem hát szívemben olyan volt, mint az égő tűz, csontjaimban elzárva, kifáradtam azt elviselni, tovább nem bírom". Ugyanily értelemben szól az utolsó próféta:267 "Az Örökkévaló Isten szól, ki ne prófétizálna?" Ezt jegyezd meg. 266Jeremiás 20:8-9. :67 Átnősz 3:8.
