Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): A zsidó vallás tizenhárom hitelve - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból 6/2. (Budapest, 2008)
6. A prófécia létezése
169 Jehudá Hálévi rabbi: Kuzári Ma és itt, ilyen természetű emberekkel nincs nyilvánvaló látomás,252 az új ismeret oly kevés és nincs olyan természetes tudás sem, amilyet az ember maga szerez meg remetei magányában. Ilyet csak gyötrődve, testi lelki betegségében tesz. Látszik rajta a betegség nyomorúsága, bár azt hihetnék, hogy az a szerénység és kicsiség alázata. Az ilyen ember olyan lesz, mint aki börtönben van, börtöne miatt nyugtalankodva gondol az életre és magánya miatt nem az öröm jele mutatkozik rajta. Miért is ne? Nem került kapcsolatba az isteni fénnyel, hogy gyönyörködjön abban, mint a próféták, nem szerzett ismereteket, hogy az azokkal való foglalkozásnak, azok élvezetének szentelje hátra levő életét, mint a filozófusok. Tegyük föl, hogy istenfélő, jó, szeret magányában urával beszélgetni, állni, szerénynek lenni, imádkozni mindazokat az imákat és kéréseket, amelyeket megtanult betéve. Mindezek a tevékenységek néhány napig jelentenek neki élvezetet, amíg újdonságnak számítanak. Valahányszor azonban mindez ismétlődik a nyelvén, egyre kevésbé hat lelkére, nem talál sem megnyugvást, sem megilletődést, majd éjjel és nappal követeli lelke természetes potenciáinak megfelelően a látást, a hallást, a beszédet, a tevékenységet, az evést, az ivást, a másik nemet, a gazdagodást, a család kormányzását, a szegények támogatását, a vallás anyagi támogatását, ha valahol mindennek szükségét érzi. Nem fog-e ragaszkodni ahhoz és bánkódni amiatt, amihez lelkileg kötődik? Nem fog-e szomorúsága egyre növekedni? Nem fogja-e ez csak mégjobban eltávolítani van az isteni rendtől, amelynek pedig a közelébe akart kerülni?
