Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Chászid filozófia - Zsidó tudományok. Fejezetek a klasszikus forrásokból (Budapest, 2008)
3. fejezet: A tfilin természetfeletti hatása
13 Chászid filozófia Mózes a hegyen - az egekben tartozódott onnan tudta, hogy nappal vagy éjszaka van, hogy az angyalok azt mondták hogy ״áldott” vagy azt hogy ״szent”.] Esetünkben az, hogy az Örökkévaló tfilint rak azt jelenti hogy intellektusa esszenciáját vonja le az emóciók régiójába. A tfilin és az intellektus közötti kapcsolatot jól szemlélteti, hogy a tizenhárom év alatti fiúknak nem kell föltenniük a tfilint, ő ugyanis nem neveztetnek ״férfi”-nak, mivel nem rendelkezik az intellektus valódi attribútumával, hanem csak a ״kis intellektus”sál. Azonban a fiú tizenhárom év és egy napos korában férfivá válik, és akkor azáltal, hogy fölteszi a tfilint, az Örökkévalót is erre készteti. Összefoglalva: immár látjuk, hogy a tfilin spirituális aspektusa lehozza az intellektus esszenciáját a teremtés régiójába. A tfilin és a Tóra-tanulás tehát ugyanazt a szintet képviseli, és hasonló eredménnyel jár. Következésképp a tfilin micvájának teljesítését az Örökkévaló olyannak tekinti, mintha éjjel-nappal a Tóra tanúlásán fáradoztunk volna. Ennek ellenére Tórával és a tfilinnel kapcsolatban a ״mintha” szó használatos, mivel a kettő mégsem teljesen azonos. A Tóratanulás által ugyanis az Örökkévaló intellektusa ténylegesen levőnádik az anyagi világ ״levegőjébe”, ezzel szemben a tfilin esetében az intellektus csak a világ teremtésének a forrásába vonódik le. Az Örökkévaló mindazonáltal a tfilin micvájának teljesítését úgy veszi, ״mintha Tóra-tanulásban törtétek volna magatokat éjjel-nappal.” Az ״éjjel-nappal” pedig, a mi fizikai világunkra utal.