Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)

I. Rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan

25 I. rész. Az Írott Tan és a Szóbeli Tan A Tóra leírása14 szerint Mózes 40 napot töltött a hegyen, mielőtt a két kőtáblát lehozta volna. A zsidó nép eközben azonban vét­­kezett az aranyborjú által, így Mózes összetörte a kőtáblákat, és megint csak visszakényszerült a hegyre. Itt további 40 napig bűnbocsánatért esedezett, majd további 40 nap után hozta le a második pár kőtáblát, amely abban különbözött az elsőtől, hogy ezt már nem ״saját kezűleg” Isten írta, hanem Mózes15. A Tízparancsolat a további 40 évi vándorlás alatt tovább bő­­vült. A hagyomány szerint 613 parancsolatról beszélhetünk16. Ebből a több száz parancsolatból, illetve a Teremtéstől a sivata­­gi vándorlásig megesett jelentősebb események leírásából áll össze Mózes öt könyve, a Tóra, az írott Tan. A Tízparancsolat megszületését követően tehát Mózes az iste­­ni tan közvetítője17. Ő az,18 aki a temérdek parancsolatot a zsidó nép számára megkapja, és közvetíti, majd le is írja19. A zsidó ha­­gyományban a Kinyilatkoztatás központiságát az is érdekesen jellemzi, hogy Mózesnek - az abszolút autoritású írott Tan szer­­zőjének - hitelességét nem a már Egyiptomban általa közvetített isteni csodákra, hanem az isteni Kinyilatkoztatásra alapozzák. Maimonidész nagy jogi összeállításában, a Misne Tórában ezt a meglátást a következőképpen foglalja össze: ״Nem azért hittek a zsidók Mózesnek, a mi tanítónknak, mert csodákat művelt. Mikor valakinek a hite csodákra épül, annak szíve nem szilárd, mert csodát tenni mágia és varázslás útján is lehet. Azoknak a csodáknak, amelyeket a sivatagban művelt Mózes, nem az volt a céljuk, hogy bizonyítsák prófétasá­­gát, hanem meghatározott célból történtek. Az egyipto­­miakat vízbe kellett fojtani, tehát kettéválasztotta a ten­­gert, és elsüllyesztette benne őket. Mikor eleségre volt szükségünk, mannát adott nekünk. Mikor szomjúhoz­­tunk, meghasított egy sziklát [és vizet fakasztott]. Korách és társasága fellázadt ellene, ezért elnyelte őket a Föld. Ugyanez érvényes a többi csodára. Miért hiszünk hát benne [ha nem a csodák miatt]? A Szináj-hegyi reveláció folytán. Amit a mi szemünk Iá-

Next

/
Thumbnails
Contents