Köves Slomó: Zsidó szakadás - Hamburgtól Nagymihályig (Budapest, 2009)
III. Rész. Berlintől Hamburgig. Az első reform-konzervatív zsidó vallási polémia Európában, a rabbinikus irodalom tükrében
11. FEJEZET Az első reformtemplom és ״A szövetség szavai״ A HAMBURGI TEMPLOM - A VÉGSŐ TÖRÉSPONT A régi hagyomány rendszerének hívei alig értesültek a Nogá cedek megjelenéséről, máris rájuk telepedett egy annál is nagyobb gond: 1818. október 18-án1 Hamburgban megnyílt az első közösségi reformzsinagóga (HáHéchál)2. A templom megnyitása eddig nem látott vihart kavart,3 és megindította a hagyományos zsidó hitközségi berendezkedés intézményes felbomlását, a reformirányzat elszakadását. Bárhonnan is nézzük a kérdést, ez az esemény meghatározó fordulópontja a modern kori zsidó történelemnek.4 A reform-״tempei” létrehozásáért küzdő szövetség néhány befolyásos helybéli zsidó és egy pár mászkil anyagi és szellemi segítségével már 1818 elején létrejött.5 Hamburgban, más német közösségekhez hasonlóan, ekkor már 11 éve nem működött hivatalos főrabbi, és valójában a Bét Dint alkotó három kevéssé ismert, öreg rabbi sem tartozott az újítások heves ellenzői közé. Báruch Ozers6, Jechiél Michel Schpeier7 és Mosejáfe Berlin8 még a hüvelyes peszáchi tilalmát9 is feloldották 1810-ben, több ellenvetés dacára.10 A három rabbi egy teljes éven át semmit sem tett a szervezkedések feltartóztatása ellen, egészen addig, míg a reformerek meg nem jelentették az új rítusú imakönyveket,11 amelyekből tudatosan kihagytak egyes hagyományos imarészleteket, illetve az ima egy részét német nyelvre fordították. Ekkor a Bét Din röplapokat adott közzé, amelyekben a hívek tudtára adták, hogy az, aki ebből az imakönyvből imádkozik, nem tesz eleget kötelességének. A templom megnyitásakor hasonló hangvételű cédulákat terjesztettek, deklarálva, hogy az, aki a templomban imádkozik, a vallás törvényeit hágja át.
