Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A rabbi válaszol. Modern kérdések, hagyományos válaszok 4 - Zsidó Ismeretek Tára 38. A rabbi válaszol 4. (Budapest, 2021)

I. rész. Kérdezd a rabbit világjárvány idején - Zsinagóga és imádkozás

Zsidó ismeretek tára 42 Misna brurá5b szerint még egy másik helyiségből is beszámít, ha lát­­ják egymást. Általánosan elfogadott56 57, hogy ha megvan már a minjen, akkor mindenki csatlakozhat hozzá, aki hallja őket, akár több házzal arrébról is, úgy, hogy már nem látják őt. A közösségi imádkozás részének szá­­mit mindaddig, ameddig élőben hallja őket. További vita van arról, hogy mi a helyzet, ha egy rácson keresztül látják, és nem látható a teljes arca, csak részletei58. Minjen szabad téren Nem feltétel, hogy közel álljanak egymáshoz a minjen tagjai, csak az, hogy lássák egymást és hallják az előimádkozót59. Például, egy nyolctagú család kiment a temetőbe és kádisi akartak mondani. A te­­mető távolabbi részében két zsidó dolgozott, de nem tudták abbahagy­­ni, a munkát. Mivel látták és hallották a kádist mondókat, így a minjen részének számítottak, ha azonban nem látták és/vagy nem hallották volna őket, akkor nem lehetett volna őket beszámítani60. Ezek alapján karantén idején biztonságosan létre lehet hozni min­­jeni például egy társasház gangján és udvarán, még akkor is, ha a ka­­ranténban levő zárt ablak mögött látható csak, mivel ilyen vészhely­­zetben lehet a megengedőbb véleményre hagyatkozni61. Kívánom, hogy mindannyian legyünk egészségesek és mielőbb érjen véget a járvány! 5780. ádár 22. — 2020. március 18. 56 Uo. 48. 57 SÁ uo. 20. 58 Káfháchájim uo. 76.; Dáát Torá uo. 59 Minchát Jichák resposnsum 2. kötet 54. fejezet. 60 Chásuké ehetned. Szukká 338. oldal. 61 Lásd még Tchumin 27. kötet 185-192. oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents