Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A rabbi válaszol. Modern kérdések, hagyományos válaszok 4 - Zsidó Ismeretek Tára 38. A rabbi válaszol 4. (Budapest, 2021)
I. rész. Kérdezd a rabbit világjárvány idején - Óvintézkedések és oltás
Zsidó ismeretek tára 104 akkor nem mehet vele tovább a közterületen, hiszen így nem véd, vagyis már nem számít ruhának. Viszont, ha azért viseli, mert kötelező és mert mindig viseljük, akkor talán meg van engedve, hogy tovább haladjon. Ez Aron Wasser rabbi véleménye246 247 *. Én azonban nem értek vele eget, hisz a Sulchán áruchu1 azt írja, hogy ha az ember valamely ruhadarabját nem úgy használja, ahogy azt rendesen szokták, akkor tilos azt viselni az utcán sábeszkor. Jó példa erre, ha a ruha alját felhajtja egy kicsit, hogy ne piszkolódjon be a széle. Ezek szerint a maszkot csak akkor szabad viselni szombaton, ha szabályosan hordja, nem pedig az álla alá tolva. Kell-e attól tartani, hogy levesszük a maszkot? A maszkviselés engedélyének lehet egy további akadálya. A késztyű viseléséről azt írja a Sulchán áruchm, hogy jobb, ha mellőzzük sábeszkor éppen azért, mert megvan az esélye, hogy valamiért lehúzzuk és kézben visszük tovább. Talán ez igaz lenne a maszkra is, és tilos lenne emiatt viselni? A két fenti érv alapján nem kell attól tartani, hogy le fogja venni az ember az utcán a maszkját. Ha ugyanis azért viseli mert kötelező, és nem szabad levenni az utcán, sőt meg is büntethetik miatta, akkor nem kell attól tartani, hogy az ember le fogja venni és kézben fogja vinni, ezért szabad vele kimenni az utcára. Ha pedig azért viseli a maszkot, mert védelmet biztosit, akkor sem valószínű, hogy le fogja venni, hisz ez káros lehet neki. De valójában ez csak általánosságban igaz, hisz ha nincsenek emberek körülötte, akkor elképzelhető, hogy leveszi249. Ezért a védelme miatt viselő esetben is csak azért meg van engedve, mert nem szabad levenni azt az utcán. 246 Vátéácár hámágéfá uo. 247 RSZ uo. 35-36. 24(1 Uo. 44. 249 Vájismá Mose uo. Mose Saul Klein rabbi nevében.