Oberlander Báruch rabbi (szerk.): A héber nyelv és a héberek. Dunaparti haszid hétvége. 5776. ijár 12-14. 2016. május 20-22 - Zsidó Ismeretek Tára 30. (Budapest, 2016)
Történelem
48 Zsidó ismeretek tára A huszadik században, többféle szociolingvisztikai tényező együttes hatására újabb nyelvjárások alakultak - köztük például a modern izraeli. A modern izraeli héber atyja, Eliezer ben Jehudá és a héber újraélesztésének hívei (többnyire nem vallásos cionisták) a magánhangzók szefárdi ejtését honosították meg. Úgy vélték, az askenázi ejtés túlságosan kötődik az európai zsidósághoz, annak vallási hagyományaihoz, amit ők a maguk részéről elutasítottak. De mivel az európai zsidóknak nehezére esett a szefárd ejtés (az áj in [1?] és a ehet [n] különösen), a modern héber szefárd magánhangzókat alkalmaz, de askenázi mássalhangzókat (bár nem tesz különbséget a kemény és lágy táf [n-n] között). Mindegyik kiejtés kell legyen helyes elem Az eredeti kérdésünkre visszatérve: melyik is a „helyes” ejtés? Nyelvészeti szempontból a három ősi ejtési rend, melynek van nyoma a forrásokban, mind lehet jelölt, de hogy miképpen hangzottak egészen pontosan, azt nem tudjuk. Nyelvészeti alapon tehát nem lehet köztük választani, de a történeti nyelvészek szerint alighanem mindegyikben van eredeti elem, és persze változások is bekövetkeztek. Melyik tehát a „korrekt”? Mit is jelent a „korrekt” ebben a kontextusban? Mit beszéltek bölcseink? Az ő héberjük nagyban különbözött a bibliai hébertől, morfológiája, szintaxisa, fonológiája és minden valószínűség szerint az ejtése is. Sokan nyilván erre a kérdésre az mondanák, hogy az a „helyes”, ahogyan Mózes ejtette a hébert. De mivel nem tudjuk, melyik ejtést használta ő, az ejtés, amit ma használunk, attól függ, hogyan tanultuk, hogyan tartja a családi hagyomány, más egyéb szociolingvisztikai tényezőkön, amilyen például az, hogy kivel óhajt azonosulni az ember: a modern izraeli társadalommal, a chárediekkel stb.? De bármilyen nyelven fel lehet tenni a kérdést: melyik a „helyes” magyar ejtés? A palóc? A szegedi? A csángó? A zalai? Mivel tehát semmilyen érv alapján sem tudnánk megállapítani, melyik hagyomány az „autentikusabb” a többinél, nincs okunk azon csodálkozni, hogy a poszékek többsége, például Jichák háKohén Cook rabbi (dacára nemzeti érzelmeinek és a héber újraélesztésével kapcsolatos pozitív véleményének) úgy ítélte meg, az a jó, ha mindenki megtartja a megörökölt ejtési hagyományát.
