Oberlander Báruch rabbi (szerk.): Háború és béka - Zsidók és a katonaság. Dunaparti haszid hétvége. 5775. cheshvan 7-9. 2014. október 31-november 2 - Zsidó Ismeretek Tára 27. (Budapest, 2014)

Zsidó jog és etika: zsidók nem-zsidó seregben

Katonai szolgálat a kelet-európai rabbinikus irodalomban 55 ban lehet, hogy már erősebb lesz, és akkor bizony ott marasztalják az egész évre.91 Jiszráél Méir Kagan rabbi (1838-1933)92 szerint a zsidóknak részt kell venniük a sorozáson, és hangot ad azon meggyőződésének, hogy ha a zsidóság nem vállal részt a katonai szolgálatból, mikor idegen se­regek támadnak, az felbőszítheti a közvéleményt, és annak ember­életek láthatják kárát. Álláspontja nyilván nem jelenti a katonai szol­gálat fÖltétlen helyeslését, s hogy minden körülmények közt részt kel­lene vállalni a hadviselésben; a sorozás intézményébe való belenyug­vásra csakis a pikuách nefes, az élet veszedelme miatt javasol bele­nyugvást. Hirsch rabbi: kötelesség jó hazafinak lenni! Vannak ugyanakkor olyan haláchikus tekintélyek, akik a többség­től valamelyest eltérő álláspontot képviselnek. A 19. századi Németor­szágban működő Sámson Ráfáel Hirsch rabbi (1808-1888) lelkes sza­vakkal szól a haza védelmére vállalt katonai szolgálatról, mintegy te­vőleges vallási kötelességről. Hirsch rabbi szerint a haza iránti hűség „vallási kötelem, az Örökkévaló által ránk testált kötelesség, amely nem kevésbé szent, mint az összes többi ilyen”.93 A Horeb című mun­kájában, melyet a parancsolatok taglalásának szentelt, az ötödik sza­kasz foglalkozik ezzel a kötelességgel, a „szeretet parancsolatai” cí­mű. Az alattvaló és polgár kötelességének része, állítja, az a köte­lesség is, hogy „akár életünket áldozzuk, mikor a Haza hívja fiait a védelmére”. Hirsch rabbi e téren messzebb megy minden haláchikus tekintélynél, azt mondja, hogy ennek a kötelességnek „szívesen, büsz­keséggel” kell eleget tenni. Emlékezetes szövegezésében arra jut: „A törvényeknek való e külsődleges engedelmességhez hozzá kell járul­nia a belső engedelmességnek is... megőrizni az állam becsületét, sze­retettel, büszkeséggel.”94 Hirsch rabbi nem foglalkozik azzal a lényeges kérdéssel, amit az agressziós célú hadviselésben való részvétel vet fel. Ugyanakkor azzal 91 Möláméd löhoil, Orách chájim, 43. fej. 92 Misná brurá 329:17. 93 Horeb: A Philosophy of Jewish Laws and Observances, ford. Dayan I. Grunfeld (New York, 1962), 609. rész, 462. old.

Next

/
Thumbnails
Contents