Oberlander Báruch rabbi - Köves Slomó rabbi (szerk.): Rabbik, bírák, próféták. Dunaparti haszid hétvége. 5774. ijár 9-11. 2014. május 9-11 - Zsidó Ismeretek Tára 25. (Budapest, 2014)

Zsidó jog és etika

Zsidó ismeretek tára 88 Zsidó jog és etika „Zsidó vagy?” Szabad-e tagadni a zsidóságot vészhelyzetben? Oberländer Báruch rabbi A címben feltett kérdés évszázadokon át életet vagy halált jelent­hetett: akár spanyol inkvizítor, akár lengyel paraszt, akár náci tiszt tette fel. A háláchá, a zsidó jog sok mindent engedélyez, ha az éle­tünket menthetjük vele: szabad szombatot szegni vagy akár tréflit enni, ha az életünk múlik rajta. A bálványimádás egyike annak a három bűnnek, amit az életünk védelmében sem követhetünk el, olyan bűn, amit akkor is el kell kerülnünk, ha halállal fizetünk az ellenszegülésért. Oberländer Báruch rabbi sávuoti előadásában arra a kérdésre kereste a választ, milyen háláchikusan engedélyezett lehetőségek voltak a hamis papírok használatára a holokauszt idején. Inter­júnkban a nagysikerű előadás témájáról kérdeztük a rabbit. Gut Sábesz: A holokauszt idején zsidók tízezrei bujkáltak álnéven, ha­mis keresztlevelek vagy anyakönyvi kivonatok védelmében. Felmerül a kér­dés, megtagadhatjuk-e zsidó voltunkat úgy, hogy hamis papírokkal mentjük az életünket vészhelyzet esetén? Oberländer Báruch rabbi: A Sulchán Áruchm egyértelműen fogal­maz: nem szabad az életünk védelmében sem letagadni zsidó voltunkat, vagy bálványimádónak vallani magunkat. Ezzel a kijelentéssel ugyanis el­ismernénk a másik vallást és megtagadnánk a zsidók Istenét. Ugyancsak itt találjuk viszont azt, hogy szabad kétértelmű kijelentést tenni különösen nagy vészhelyzetben. Ez azt jelenti, hogy szabad olyat mondani, hogy én mást értek alatta, mint az, akinek mondom. G.S.: Mi az ez alapján, amit megtehet az ember, és mi az, amit egyér­telműen tilos mondani életveszély esetén? O.B.r.: Tudni kell, hogy régen a nemzet és a vallás fogalma nem vált szét egymástól, így az, ha valaki azt mondta, ő mondjuk valamilyen európai 237 Jore Déá 157:2.

Next

/
Thumbnails
Contents